Jó arcokat keres a SZEGEDma: Szigeti Szabolcs


Jó Arc címen indított sorozatot útjára a SZEGEDma.hu. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen értékes ajándékot sorsolunk ki a Jó Arcok között, ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából.
Osztálykiránduláson volt épp Szegeden
Szigeti Szabolcs
, amikor találkoztunk vele. A tizenhét esztendős gimnazista néhány alkalommal már járt a napfény városában, s a gyulai diáknak nagyon tetszett most is minden, jártak például a TIK-ben, és szét is nézhettek a városban. Portálunknak elmondta, szabadidejében sok filmet néz, zenét hallgat vagy barátaival bulizik. Szereti a koncerteket is, de előadó és társaságfüggő, hogy milyen gyakran hallgat élő zenét. Sokfelé előadót és együtteset kedvel, a punk rockot játszó kanadai Sum 41 mellett például Beatlest is hallgat. Szabolcs úgy látja, hogy a harmincezer körüli lakosságszámú Gyulán viszonylag kevés program van, kolbász- vagy éppen pálinkafesztivált minden évben rendeznek, és a jazz kedvelőinek is kínálnak programokat, s idén nyáron Gyula mellett egy zenei fesztivál is tartottak nyáron, de a gimnazista szerint több kimondottan fiataloknak szóló programra lenne szükség. Országos internetes hírportálokat is rendszeresen olvas, továbbá tematikus, technikai oldalakat is szokott rendszeresen böngészni a gyulai diák, s természetesen a Facebook profilját is megnézi minden egyes nap. Mivel versenyszerűen fut, a sportággal kapcsolatos infókat is rendre átnézi. Közép- és hosszútávfutó, s úgy látja, akkor van értelme ezt a sportot is versenyszerűen űzni, ha az ember mindig kitűz maga elé elérendő célokat. Idén komoly sérülést szenvedett, a bokájánál részleges szalagszakadása volt, s emiatt ki kellett hagynia az őszi idényt, de nagyon készül a tavaszi versenyekre, reméli, addigra teljesen felépül. Jó hír, hogy az edzéseket már elkezdhette az Erkel Ferenc Gimnázium tanulója.