Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Tábit Zsófia


Jó Arc címen indított sorozatot útjára a SZEGEDma.hu. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen értékes ajándékot sorsolunk ki a Jó Arcok között, ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából.
Nyomozó szeretne lenni a tizennégy esztendős
Tábit Zsófia
, akivel a Széchenyi téren beszélgettünk. Jövőre ballag, s három középiskolát is kinézett, de természetesen szüleivel is egyeztet terveiről, legszívesebben a rendészetit választaná. Arra a kérdésünkre, hogy miként döntötte el, hogy nyomozó szeretne lenni, elmondta, tudja, hogy a valóságban nem olyan a nyomozói munka, mint a tévéműsorban, de sok helyszínelős sorozatot nézett, azok hatására döntötte el, hogy nyomozó szeretne lenni. A vakáció alatt volt Siófokon, illetve mint általában a fiatalok, sokat számítógépezett. Zsófi sokat lóg a Facebookon, csetelni szokott, vagy épp ismerősei posztjait nézegeti. Egy időben ő is sok mindent megosztott, de megunta. Mivel 925 ismerőse van a közösségi oldalon, eltart egy darabig míg végigböngészi üzenőfalukat. Szórakozni nem szokott eljárni, olykor persze suli bulikban megfordult, de mivel fiatal, úgysem engednék be a diszkókba. Iskolaidőben sokat sportol, hetente kétszer fociedzésre jár, illetve úszásra. Igaz, a futball nem a legnőiesebb sportág, Zsófi mégis nagyon megszerette, örül, hogy testneveléstanára beosztotta a csapatba. Az úszást viszont már kicsit unja, diákolimpiákon is szép eredményeket ért el, de az edzéseket monotonnak tartja.