Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Aranyi Zsuzsanna


Jó Arc címen indított sorozatot útjára a SZEGEDma.hu. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen értékes nyereményt sorsolunk ki a Jó Arcok között, ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából.
Biológiát és éneket tanít az erdészetiben
Aranyi Zsuzsanna
, akivel a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban találkoztunk. A Munkácsy-tárlatot feltétlenül szeretné megnézni párjával, és rendszeresen nyomon követi, hogy milyen kiállítások és egyéb kulturális események vannak a városban. A vakáció alatt Karakkóba utazott, illetve a Kéktúrát teljesíti szakaszról-szakaszra haladva párjával és barátokkal. Most Jásdtól Szárligetig járták végig az utat, innen fogják folytatni legközelebb. A zsúfolt szórakozóhelyeket, diszkókat nem kedveli, inkább barátokkal a Borpatikába járnak, illetve most nyáron a teraszos helyeket részesítik előnyben. Mint elmondta, sosem volt nagy bulizós, inkább megválogatja, kikkel ül le beszélgetni, és zenészként inkább kerüli a zajos helyeket. Tagja a Lassus Énekegyüttesnek és a Vaszy Viktor Kórusnak is, s mint portálunknak elmondta, ősztől rengeteg próbájuk és koncertjük lesz. Készülnek például a Vántus Napokra, illetve egy kórusversenyre is, amit természetesen meg szeretnének nyerni.