– Honnan jött a Pinceszínház alapításának ötlete?
– Azt láttuk, hogy Szegeden nem honosodott meg az úgynevezett stúdiószínházi hagyomány, hiszen a Kisszínház is három-négyszáz ember befogadására alkalmas, és ebből adódóan gondoltuk úgy, hogy stúdiószínházat hozunk létre. A Horváth Mihály utca 7. szám alatt kaptunk egy helyiséget, amit – akárcsak a mostanit – szinte a semmiből kellet felépíteni. Rengeteg munka és szervezés után, 2002. január 11-én nyitottuk kapuinkat, és négy éven keresztül folyamatosan működtünk, évi három-négy új darabbal léptünk a közönség elé.
– Szeged kulturális életében miben hozott újat a Pinceszínház?
– Olyan dolgokba kezdtünk bele, ami korábban nem volt jellemző Szegeden. A merészebb darabválasztáson, vagy épp rendezésen kívül ismert színészek is tiszteletüket tették nálunk, a szakma krémje lépett föl,
Eperjes Károlytól kezdve Koncz Gáboron, Udvaros Dorottyán, Kulka Jánoson, Mácsai Pálon
keresztül
Hobón
át
Haumann Péterig
mindenki, akinek néhány szereplős darab volt a repertoárjában, vagy épp önálló esttel érkezett hozzánk.
– Mikor jelentkeztek a színház körüli problémák?
– 2006-ban jött az első komoly beázásunk. Ekkor rendeztünk egy gálát a Nemzeti Színházban, ezt követően még fel tudtuk újítani a helyet. Utána jött még két beázás, és láttuk, menthetetlen a hely, a csatorna nem működött, még az udvarról is hozzánk folyt le a víz. Készíttettünk egy állapotfelmérést, és az akkori árak mellett ötven-százmillió forintra lett volna szükség a felújításra. Ekkor kezdtünk új hely keresésébe, és végül a Dugonics téren leltünk új otthonra.
– Milyen volt ez a pincehelyiség, amikor átvették?
– Akárcsak az előző hely, ez is csak szerkezetkész volt, de nagyon örültünk neki, mert az előzőnél nagyobb, sőt a pince fölött kaptunk egy irodahelyiséget is. Magunk vállaltuk a kivitelezést, sok munkával és energia-befektetéssel alakítottuk ki a jelenlegi állapotot. Némi csiszolnivaló akad még rajta, de elkezdhettünk végre játszani. Jelen pillanatban öt színésszel dolgozunk, de nyugodtan mondhatjuk, hogy állandó társulatunk nincs, mert mindig az adott darabra szerződnek a színészek.
– Milyen célt tűz ki maga elé most a Pinceszínház?
– Fő művészi célkitűzésünk az, hogy olyan érdekes darabokat találjunk, amelyek az embereket érdeklik. Előadásainkkal nem hidegzuhanyt akarunk zúdítani a közönségre, hanem meg akarjuk ismertetni a helyiséget és megszerettetni a társulatot. Persze lesznek itt is olyan előadások, amelyek úgymond bátrabbak, merészek. Igyekszünk megtalálni azt az ösvényt, amely mentén a néző jól érzi magát, azt kapja a pénzéért amit vár, vagy esetleg még többet is. Mindez a hely adottságaiból is fakad, hiszen az előadások színész és néző között olyan fizikális közelségben játszódnak, hogy akarva akaratlanul is részesei lesznek a darabnak. Minden testközelben játszódik, így a néző látja a színész mimikáit, ő pedig a játékával kiváltott érzelmeket. És ami szintén fontos, hogy az előadások után a szereplőkkel le lehet ülni, így a darab is tovább élhet a beszélgetések által.
– Milyen darabbal várják legközelebb a közönséget?
– Év elején egy pszichothrillerrel kezdünk, mely „A pillangók szabadok” címet viseli. Ez egy néhol hátborzongató jelenetekkel fűszerezett darab, amelyet szintén ide, a Pinceszínház adottságaihoz találtuk ki. Lesz fotókiállítás nálunk és szakmai megnyitó is, mely keretében színháztermünket
Sinka Károlyról
fogjuk elnevezni.
Gémes Sándor
in
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.