Szili Katalin: minden magyar számít

Forrás: Facebook / Dr. Szili Katalin

Minden magyar számít - mondta a kormány számára legfontosabb alapelvként Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Nyíregyházán, a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány konferenciáján tartott előadásában - írja az MTI

Nemcsak közösségben, hanem egyénenként is, hiszen a kormány nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatással is segíti a magyar közösségeket, fiatalokat a nyelv, a kultúra és a magyar hagyományok elsajátításában – mondta.

Ebben benne van az is, hogy mi számítunk mindenkire, aki a világban bárhol él, ugyanakkor a világban bárhol él magyar, ők is számíthatnak ránk

jelentette ki a miniszterelnöki főtanácsadó.

Ez adja az identitásunkat, azt az önazonosságot, amely alapján azt mondjuk, hogy magyarok vagyunk, hiszen gondolkodásunkban, nyelvünkben, kultúránkban ez az, ami összeköt bennünket

tette hozzá.

A miniszterelnöki főtanácsadó hangsúlyozta, a kormány számára kiemelten fontos a szülőföldön élés és boldogulás biztosítása is.

A részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét, önazonosságunk védelme az állam alapvető kötelessége

az alaptörvényt idézve emelte ki, hogy Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarságért, és hogy ezt megőrizze.

Magyarország elősegíti a határon túl élő közösségei fennmaradását, fejlődését, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, emellett egyéni és közösségi jogaik érvényesülését.

Elmondta a főtanácsadó, hogy a román politikusok állításaival szemben tévedés, hogy a magyar kormány etnikai autonómiát szeretne. Mindig is azt kommunikálták, hogy ott, ahol tömbben élő magyarság van és többségben van a magyarság – ahogy Székelyföldön -, lehetne területi autonómiát biztosítani.

Előző sztori

Szlávik János: a koronavírus új variánsa hihetetlen tempóban terjed

Következő sztori

A Komló következik a bajnokságban