Kövér László szerint nincs szükségünk olyan szövetségesre, mint Svédország

„Gusztustalan, hányingerkeltő ez a képmutatás, ehhez képest a komcsik a 80-as években egészen komolyan vehetőek voltak” – fogalmazott Kövér László. Az országgyűlés elnöke a svéd NATO csatlakozással kapcsolatosan szólalt meg.

Azt gondolom, hogy egy olyan szövetségesre nekünk nincsen szükségünk, amelyiknek az a véleménye rólunk, meg a mi hazaszeretetünkről, amit ez a kis film tükröz”

– mondta Kövér László.

Kövér László a Hír TV Bayer Show című műsorában vendégeskedett szombaton és leszögezte, hogyha Európa nem keresztény, akkor nincs Európa és szellemi értelemben megszűnik létezni, valamint az Országgyűlés elnöke arra is kitért, hogy a keresztény értékeket „ki akarják lúgozni és a helyére tömködni valamit”.

Elmondta azt is, hogy úgy véli a kontinensen morális és lelki terror van, ami néhol egzisztenciális következményekkel is jár, valamint szerinte akik Nyugaton fújják a passzátszelet, azok a szellemi színvonalat tekintve nímandok, macskajancsik.

Lehet, hogy Magyarország egy diktatúra, vagy diktatúra felé halad, de érdekes, itt mindenkit szabadon lehet pocskondiázni, aki a kormány oldalán áll, nincs sokszínű sajtónk, ellentétben Németországgal, ahol a sokszínű sajtó 80 százalékát zöldszavazók írják. Undorító, hányingerkeltő ez a képmutatás, ehhez képest a komcsik a ’80-as években egészen komolyan vehetők voltak”

– jelentette ki Kövér László.

Borítókép: Vajda János / MTI

via Index

Előző sztori

Átadták a felújított idősek otthonát a Kálvária sugárúton

Következő sztori

Alulmaradt a PC Trade Szegedi NKE az Esztergommal szemben