Régi, több, mint két évtizedes receptúra alapján készült finomsággal etetik a szegedieket. A receptet folyamatosan tökéletesítik, olykor vendégséfek is belefőznek egy kicsit, ami viszont biztos: ahogy elkészült, tálalják és lenyomják a szegediek torkán.
Na de nézzük a receptet.
A legfontosabb, hogy legyen egy Séf, aki irányítja a folyamatokat. Lehetőleg hiteles legyen és nem baj, ha innen-onnan befolyásolható, attól csak ízesebb lesz a készétel. Kell egy Szakács is, merthát azért mégse a Séf „koszolja össze” a kezét a nagy kavarásban. A Szakács kezébe eszköz is kell, de az elkészült hamisokból úgy tűnik, hogy nem a legélesebb kés jutott a mesteri konyhára, olykor túlfarigcsált, de legtöbbször elnagyolt zöldségekkel igyekszik a fogyasztók kedvébe járni.
A legfontosabb mozzanat a főzés idején, amikor a Séf utasítja a Szakácsot, hogy kavarjon. Ilyenkor igazi alárendelthez méltó módon, óriási hévvel kezd el kavarni a Szakács, olyannyira hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja. Fűszerezni is szokták, de az néha túlmegy. Olyankor a Szakács igyekszik hígítani, de még így is általában odakozmál.
A szegedi hamisgulyás legfőbb alkotója a zöldség. Ezeket hasábolják, olykor hígítják egy kicsit, egyre több betűtésztával összefőzve. Hús miegymás nem is kell hozzá, olykor annyira töményen hamis a végeredmény, hogy még a rendszeresen fogyasztóknak is megfekszi a gyomrát.
Legtöbbször a végeredménnyel és az ízzel nem törődve tálalja, a baráti kóstolók egy szót sem szólnak. Aki mégis szólni merne, annak a Séffel gyűlik meg a baja, azonnal utasítja a Szakácsot, hogy desszertnek csináljon egy házi hamis krémest.
