Neumann János professzori címet kapott Karikó Katalin

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Képzőművészeknek és ifjú kutató-jelölteknek adott át díjat és oklevelet Karikó Katalin biokémikus.

A professzor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tartott előadást az mRNS-molekuláról szombaton. Mint mondta, az oktatás, a felvilágosítás, a tudománynépszerűsítő előadások segíthetik, hogy a kutatók eredményeit megismerje és elfogadja a társadalom. Előadásában Albert Schweitzer-t is idézte: ,,A siker nem a boldogság kulcsa. A boldogság a siker kulcsa.”, Vagyis, ha szeretjük, amit csinálunk, sikeresek leszünk.

Karikó Katalin ezután a Neumann János professzori címet és a Neumann-díjat is megkapta a BME és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság közös elismerése mellett. A kutató pályáját egy kiállításon is bemutatták a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában.

(via SZTE)

Fotó: Sahin-Tóth István

Előző sztori

Szegeden létesít új üzemet a német hadiipari óriás, a Rheinmetall

Következő sztori

Befejezték a déli határzár megerősítését, nyolc év alatt közel egymillió határsértőt fogtak el