Sport

Bodó Richárd: Néggyel is vezettünk, aztán jöttek a hibák

Bodó Richárd: Néggyel is vezettünk, aztán jöttek a hibák

2023. június 10., szombat
Bodó Richárd: Néggyel is vezettünk, aztán jöttek a hibák

A bajnoki döntő első és második meccsén hazai siker született: múlt pénteken a Szeged 31-25-re, hétfőn a Veszprém 34-27-re nyert. A harmadik, utolsó találkozón a dunántúliak pénteken 31-27-re győztek, így az ő 2-1-es sikerükkel zárult a párharc.

A lefújás után Bodó Richárd emlékeztetett a hétfői mérkőzés utáni nyilatkozatára, amelyben elmondta, hogy harminc, negyven vagy ötven perc nem lesz elég pénteken, mert a Veszprém ellen csak folyamatos jó játékkal lehet nyerni, ennek ellenére megint volt egy holtpontjuk.

"Mindegy, hogy ki hibázott, hogy támadásban vagy védekezésben rontottunk. A Veszprém kihasználta, és ennek köszönhetően nyerni tudott. Nagyon rosszul kezdtünk, utána szinte sort cseréltünk, vissza tudtunk jönni, majd jött a második félidő eleje. Néggyel is vezettünk, aztán jöttek a hibák, amitől a Veszprém lendületbe került"

a válogatott balátlövő.

Hozzátette, a második felvonásban próbálkoztak a létszámfölényes támadójátékkal, de talán hamarabb kellett volna hozzányúlni, másrészt egy-két eladott labda miatt nem jártak sikerrel.

Bánhidi Bence szerint ezúttal egyik csapat sem produkált újdonságokat, bár mindkét részről voltak apróságok. Hozzátette, ameddig négy góllal vezettek, jól működött minden, a kezükben volt a mérkőzés, de belevitték magukat butaságokba, kidobálták a labdát a lelátóra, belehergelték magukat abba, hogy hirtelen legyen öt-hat találat a különbség, de ez nem jött össze.

"Amikor a Veszprém átvette a vezetést, egy kicsit összeomlottunk fejben, nem úgy jöttek a lövések, belehibáztunk, futottunk az eredmény után és ez nagyon sokat kivett belőlünk"

- vélekedett a válogatott beálló.

https://szegedma.hu/2023/06/veszprem-unneplhetett-bajnoki-cimet-szegeden

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.