Balhé

Vádat emeltek a szegedi gyújtogatóval szemben, aki miatt majdnem leégett egy társasház

Vádat emeltek a szegedi gyújtogatóval szemben, aki miatt majdnem leégett egy társasház

2023. május 17., szerda
Vádat emeltek a szegedi gyújtogatóval szemben, aki miatt majdnem leégett egy társasház

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly és tavalyelőtt kétszer is szegedi panelházakban gyújtogatott.

A vádirat szerint a vádlott először 2021. május 19-én, este fél tízkor ment be egy társasház földszinti előterébe. Itt meggyújtotta a postaládák alatt elhelyezett papírdobozban talált reklámújságokat, majd a fellobbant tüzet magára hagyva távozott. Az éghető anyagokra tovább terjedő lángokat, valamint az erőteljesen gomolygó füstöt egy pár perccel később érkező ételfutár észlelte. Még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet, a vádlott 65.000 Ft kárt okozott a lakóközösségnek.

A második esetben, 2022. február 27-én éjjel fél tizenegy körül a vádlott egy másik lakóház 9. emeleti szemétledobójában talált tárgyakat gyújtotta meg. Az elektromos kapcsolótáblákkal felszerelt helyiség a fellobbanó tűz hatására teljesen kiégett, két emeletet is beterítve eközben füsttel és korommal. A tűzesetet a társasház lakói itt is még időben észlelték.

A lángokat a helyszínre riasztott tűzoltóknak sikerült megfékezniük, beavatkozásuk nélkül az egész épület megsemmisült volna.

A vádlott magatartásának következtében a két lépcsőházból álló, 300 lakásos épületben 5 millió forintot is meghaladó kár keletkezett. Az eset során a hatóságoknak közel 140 embert kellett lakásaikból kimenekíteni és biztonságba helyezni.

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottat garázdaság vétség, rongálás vétség valamint közveszélyokozás bűntett elkövetésével vádolja. Arra az esetre, amennyiben a terhelt a bűnösségét az előkészítő ülésen beismerné, és lemondana tárgyaláshoz való jogáról, vele szemben az ügyészség 4 év 6 hónap börtön kiszabását indítványozta.

Fotó: Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.