Gazdaság

Tovább csökkent az infláció

Tovább csökkent az infláció

2023. május 10., szerda
Tovább csökkent az infláció

A kormány célja, hogy kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre szorítsa le a szankciós inflációt. Így védhetők meg a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek, a teljes foglalkoztatottság - hangoztatta szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Januárban tetőzött, áprilisban viszont 24 százalékot ért el az infláció a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint. Ez 1,7 százalékponttal kedvezőbb érték a januári csúcshoz képest. Az infláció tehát mérséklődik, a csökkenés dinamikája egyre gyorsulóbb, a folyamat az év második felében pedig még inkább felerősödik - írta a GFM.

A trendszerű és fokozódó inflációcsökkenést jól mutatja az élelmiszerinfláció alakulása, amelynek év/év alapon vizsgált szintje már közel 7 százalékponttal kedvezőbb a tavaly decemberben látott csúcspontjához képest. A Minisztérium szerint az is bíztató, hogy számos sajt és tejtermék ára csökkent egy hónappal ezelőtthöz képest, ahogy további számos élelmiszer, háztartási cikk és az üzemanyag ára is.

Annak érdekében, hogy az infláció minél hamarabb és minél erőteljesebben csökkenjen, a kormány két új eszközt vezet be: Július 1-től elindul a kötelező akciózás és az online árfigyelő rendszer is. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint mindkét intézkedés jelentős versenyt generál a kiskereskedelemben, így plusz lökést adnak az élelmiszerárak csökkenésének.

(via MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.