Közélet

Tavaszköszöntő, egynapos királyság – meg egyetlen egy valódi

Tavaszköszöntő, egynapos királyság – meg egyetlen egy valódi

2023. május 29., hétfő
Tavaszköszöntő, egynapos királyság – meg egyetlen egy valódi

Pünkösdhétfő: a keresztény szertartásrendben karácsony és húsvét mintájára megült ünnepzáró nap. A néptudat ugyanakkor hasonló hangsúllyal a tavaszköszöntő alkalmak sorába helyezi. A természet előtti tisztelgés, hálaadás ideje ez, hiszen – a népdal szavaival – „piros pünkösd napján mindenek újulnak, a kertek, a mezők virágba borulnak”. Ősi motívum ez, Balassi Bálint Borivóknak való című verse mondja pünkösdről: „… Te nyitod rózsákot meg illatozásra”.

Valamikor régen a falvakban fiatal lányok házról házra jártak, köszöntőt mondtak, püskösdikirályné-járásnak hívta ezt a nép, s a megtisztulást volt hivatva jelképezni. De ha volt királyné, kellett legyen király is. Az ifjak többféle erőpróbával választották mi maguk közül az e rangra érdemest. A mesteri lovaglókészség volt az alap, nyereg és kengyel nélkül kellett teljesíteni több vágtatávot, s közben akadályokat ugrattak át. Néhol tuskóhajítás, birkózás vagy más erőpróba is volt soron.

A cím kiváltságokkal járt: a „király” egy napig viselte a bírói hatalmat. Kijárt neki a tisztelet, s a kocsmában fizetség nélkül ihatott. Egy évig ő szervezte a bálokat s a legénybíró választást. Amikor mulatságba tért, a lányoktól virágkoszorút kapott. És ha lova bármikor tilosba tévedt, büntetés nem érhette.

A történelem egyetlen főrangot jegyez, az osztrák császárt, aki majdnem-pünkösdikirály lett. Tanácsadójának ébersége azonban megóvta ettől. Történt, hogy 1867. március 30-án a magyar országgyűlés megszavazta a nevezetes „kiegyezési” törvényt, amely az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti kapcsolatot volt hivatva rendezni. A szentesítéshez azonban kellett I. Ferenc József császár jóváhagyása. Az ambiciózus uralkodó feltételt szabott: akkor szentesíti a törvényt, ha megkapja a magyar királyi címet is.

Megkapta. Koronázása a legenda szerint azon év pünkösdhétfőjén lett volna. Ám a magyar földön elterjedt játékos szokás napját elkerülve – nehogy a büszke uralkodóból „pünkösdi király” legyen – a szertartást az ünnep előtti szombatra tették át. 1867. június 8-án Habsburg-Lotaringiai Ferenc Józsefet fényes pompával magyar királlyá koronázták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.