Szinte már luxuscikk a fagyizás Szegeden

Már tavaly is a drágább édességekhez tartozott a fagylalt a maga 400 forintos átlagárával, idén pedig még tovább drágult egy gombóc – ahogy az sajnos várható volt.

Ahogy az éttermeket, úgy a cukrászdákat sem kímélik az emelkedett beszállítási árak és a rezsi. Már az is szembeöltő önmagában, hogy több Kárász utcai kávézó is érezhetően spórolni kezdett a cukron és a tejen, a cukrászdának azonban – ha nem akarnak leadni a minőségből és mégis vevőket akarnak – szinte biztosan számolniuk kell veszteségekkel.

Mi most szemügyre vettük a fagyigombócok árát Felsővárostól az Oskola utcáig, és a különbségek igen szembeötlőek.

Míg a Csillag téri Casablanca Cukrászdában és a Szamos utcai Szamos Fagyizóban 450 forint egy gombóc fagyi, addig a Levendulában 550 forintba.

A Kárász utcai cukrászdákban egységesen 490 és 500 forint közöttigombócárak vannak, az Oskola utcai cukrászdák közül van, ahol még ennél is többért adják.

A Casablanca Cukrászda lapunknak azt nyilatkozta, ők még olcsón adják a fagylaltot, az ott dolgozók elmondása szerint van, ahol már 650 forintért számolják a gombócot, másutt pedig a fagylalt fajtájától és alapanyagától függően változik a különböző ízű fagyik ára.

A Csillag téri cukrászdának egyébként egész télre be kellett zárnia a megemelkedett költségeik miatt, március óta nyitottak újra, és a fagylaltszezon is megkezdődött április óta – az igazán ,,fagylaltozós” időjárásra azonban a majálisig kellett várni.

A cukrászdák azonban a nehézségek mellett továbbra is kiváltságos helyzetben vannak, mert fagylatot és tortákat továbbra is csak náluk lehet kapni – és ez így is marad.

Előző sztori

Kerekesszékes szegedi pap kezét csókolta meg Ferenc pápa

Következő sztori

Cigarettacsempészt fogtak Röszkén