Fontos, hogy a béke felé vezető út egy igazságos, hosszútávon is fenntartható békemegállapodáson keresztül vezessen – hangsúlyozta a köztársasági elnök az M1 aktuális csatornának New Yorkban adott interjúban.
Novák Katalin azt mondta: az ukrajnai háború mindent felülírt, “teljesen új lapot nyitott a történelmünkben”. Most már több mint egy év telt el azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát és még nem látni a konfliktus végét, kimenetelét, “nem tudjuk mennyi életet követel még mindkét oldalon ez a kegyetlen háború”. Közölte, a háborúval kapcsolatban jelentős elmozdulást lát a nemzetközi közhangulatban és a háborús felek részéről is – példaként említette, hogy az Európa Tanács állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján, Reykjavíkban ott volt az ukrán miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij elnök online bejelentkezett a tanácskozáson. Hozzátette: “mindketten beszéltek a béke szükségességéről”, ami az “ő elképzelésük szerinti béke”. Ez arról szól, hogy az oroszokat ki kell szorítani az általuk elfoglalt területekről, de egyre többen fogalmazzák meg a béke fontosságát.
“Muszáj megüzenni, egyértelművé tenni Oroszországnak, hogy átlépték ezzel a Rubicont és így nem lehet rendezni a konfliktusokat a mai világunkban” – hangsúlyozta az államfő.
Novák Katalin jelezte: “mind az ENSZ, mind az Európai Unió, minden nemzetközi szervezet, amelynek tagjai vagyunk, az Európa Tanácsot is beleértve” békemisszióként jöttek létre a második világháború után azért, hogy még egyszer ne történhessen meg egy olyan világégés, amely az első és második világháborúban volt. Mint megjegyezte: most itt vagyunk egy lehetséges világháború küszöbén. Ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekben a szervezetekben “kötelességünk a békéhez vezető utat közösen keresni”.
Szavai szerint Ferenc pápa magyarországi látogatása is megerősítette abban, hogy vannak olyanok, akik a béke melletti kiállást sürgetik és a békéhez vezető utat igyekeznek megtalálni.
(via MTI)