Sport

Minden magyar továbbjutott a mai, Maty-éri versenyen

Minden magyar továbbjutott a mai, Maty-éri versenyen

2023. május 11., csütörtök
Minden magyar továbbjutott a mai, Maty-éri versenyen

A nyitónap délelőtti programjában érdekelt magyar egységek mindegyike továbbjutott a pénteki középfutamba a vasárnapig tartószegedi kajak-kenu világkupaversenyen.

A legtöbb számban a sok nevező miatt nem lehetett egyből bekerülni a döntőbe, így a péntek délutáni finálék előtt szinte minden hajóra vár majd egy újabb pálya.

Kenu egyes 200 méteren Koczkás Dávid és a múlt heti válogatót megnyerő Takács Kincső is egy második hellyel nyitott, Balla Virág harmadik, Hodován Dávid pedig hetedik lett az előfutamában. Ugyanezen a távon a kajakosoknál Sólyom Dóra és Szellák Szabina egyformán harmadikként ért célba.

Ötszáz egyesben a férfi kajakosoknál - akiknél hat előfutamot rendeztek - az ifjúsági Európa-bajnok Kurucz Levente, valamint Balogh Gergely is egy második hellyel mutatkozott be, míg a kenusoknál Buday Domonkos harmadik, Slihoczki Ádám ötödik lett első pályáján.

A kajaknégyesek számára is lebonyolították az előfutamokat, ezekben a számokban sem lehetett egyenes ágon döntőbe jutni. A Szellák Szabina, Nemes Réka, Dráviczki Dóra, Rugonfalvi-Kiss Janka összeállítású női kvartett a negyedik helyen ért célba, többek között a futamgyőztes új-zélandiak mögött, akiknek az ötszörös olimpiai bajnok Lisa Carrington a vezérevezőse. A férfiaknál egy futamba került a két hazai egység: a győztes csehek mögött a Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor négyes a második, a fiatal Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely és Szendy Maximilián alkotta csapat pedig a negyedik helyen végzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.