Megosztottság helyett összefogást szorgalmazott Ferenc pápa

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ellentétek és háborúk uralta világban a Szentlélek képviselte összhangot szorgalmazta Ferenc pápa a társadalomban éppúgy, mint saját egyházában a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában pünkösdvasárnap.

A katolikus egyházfő kijelentette, a Szentlélek az az erő, amely a zűrzavarból a rendbe, a szétszóródásból az összetartásba, a kavarodásból a harmóniába vezet.

“A mai világban nagy a széthúzás, a megosztottság. Mindannyian össze vagyunk kötve, mégis szétszakítva találjuk magunkat, érzéstelenítve a közönytől, vagy agyonnyomva a magány terhétől” – jelentette ki Ferenc pápa.

Megjegyezte, a mai világban oly sok a háború, a konfliktus: “hihetetlen, hogy az ember mennyi rosszra képes!” – hangoztatta a pápa.

A Szentlélek kiáradását és az egyház születését ünneplő pünkösdi misén Ferenc pápa ugyanezt a harmóniát szorgalmazta egyházában is. Az egyház tagjai közötti szinodalitást, vagyis testületi működést sürgetve kifejtette, hogy az egyház ugyanakkor nem parlament, melynek tagjai jogokat és igényeket követelhetnek a “világ diktálta napirend szerint”.

Ferenc pápa délben, az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából Szűz Mária közbenjárását kérte a háborútól sújtotta népek békéje érdekében, kiemelve a pápa által mártírnak nevezett Ukrajnát.

(MTI)

Előző sztori

Különdíjat kapott a REÖK Cukrászda bonbonja

Következő sztori

Különleges távot úszott egy parasportoló Suhajda Szilárd tiszteletére