Közélet

Kövér László is beszédet mondott, a Mihálffy Béla által alapított Pálfy Ferenc-díjátadón

Kövér László is beszédet mondott, a Mihálffy Béla által alapított Pálfy Ferenc-díjátadón

2023. május 16., kedd
Kövér László is beszédet mondott, a Mihálffy Béla által alapított Pálfy Ferenc-díjátadón

A két tűz közé szorult magyarság legerősebb védműve a szuverén, cselekvőképes és nemzetközi együttműködésre, szövetségkeresésre nyitott nemzeti állam - jelentette ki a házelnök kedden Szegeden.

Kövér László a Szeged leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármestere nevét viselő Pálfy Ferenc-díjátadásán azt mondta, "a magyar választópolgárok többségének megbízásából 2010 óta ilyen államot építünk".

Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott,

mi, magyarok, jelenleg két tűz közé szorultunk: fegyveres harcok zajlanak a keleti szomszédságunkban, nyugati irányból pedig romboló politikai és szellemi árhullámok tornyosulnak fölénk".

A támadók kilétét nem könnyű azonosítani, de a globalizmus jegyében a tudatos államellenesség és heves nemzetgyűlölet, az értéksemlegességnek álcázott zsigeri keresztényellenesség és a genderideológiaként hirdetett körmönfont családellenesség, végső soron az emberi jogok parttalanná tételében megbúvó demokrácia- és szabadságellenesség jellemzi őket - hangsúlyozta a politikus.

Hozátette: az európai politikában céljuk a nemzeti államok mint közhatalmak szuverenitásának korlátozása, majd felszámolása; ennek a gigantikus tervnek az eszköze az eredeti rendeltetésétől - az egyenjogú nemzetállami együttműködéstől - eltérített és magánérdekek túszává tett Európai Unió, majd a helyére Európai Egyesült Államok fedőnéven tervezett birodalmi diktatúra.

A gazdaságban az európai államok eladósítása és ipartalanítása a cél, ennek az eszköze a tragikusan elhibázott - és irreális környezetvédelmi célokkal, illetve újabban a háborús szolidaritás jelszavával palástolt - brüsszeli uniós gazdaságpolitika. A társadalompolitikában a cél a középosztály eladósítása és vagyontalanítása, mert középosztály nélkül nincs demokrácia, nincs a közérdek és a közjó védelmére hivatott olyan közhatalom, amely ellensúlya lenne a magánhatalmaknak - fogalmazott Kövér László.

Úgy folytatta, hogy a nyugati - és különösen az európai - kultúrpolitikában az infantilizáció a cél, az, hogy a nyugati nemzetek és társadalmak ne legyenek képesek felismerni vagy szükség esetén megvédeni a saját érdekeiket.

A házelnök leszögezte, a nyugati világban a keresztény egyházak, a demokratikus nemzeti államok, és az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családi közösségek hivatottak védeni és képviselni az emberi méltóságot és szabadságot biztosító értékeket. Ezért ezeket az intézményeket folyamatos politikai, gazdasági és mentális ostrom alatt tartják azok a magánhatalmak, amelyek ezekben hatalmi igényeik korlátlan kielégítésének akadályát látják - mondta Kövér László.

Szeged egyik fénykorának szimbolikus alakjáról, a várost 1872-től 1904-ig polgármesterként irányító Pálfy Ferencről elnevezett díjat Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő alapította a város fejlődéséért, illetve gazdaságáért, tudományos vagy oktatási életéért, kultúrájáért, sportjáért, hitéletéért vagy az itt élők egészségügyi vagy szociális jólétéért végzett munka elismeréseként.

Az első ízben átadott Pálfy Ferenc-díjat - amely egy oklevéllel és Popovics Lőrinc szobrászművész kisplasztikájával jár - Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány elnöke, PlesovszkinéUjfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója és Péntek Imréné, a Gemma Iskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője vehette át.

https://szegedma.hu/2023/04/palfy-ferenc-lokalpatriota-dijat-alapitanak

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.