Krimi

Építési cégként álcázva csaltak adót

Építési cégként álcázva csaltak adót

2023. május 12., péntek
Építési cégként álcázva csaltak adót

Építési céghálónak álcázva csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy bűnszövetség tagjai. A bűnös tevékenységbe bevont alvállalkozók úgy falaztak, hogy közben még a látszatra sem adtak; sem eszközeik, sem dolgozóik nem voltak, így persze munkát sem végeztek, és nem is végeztettek - írja közleményében a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága.

A hatósági elszámoltatás nem maradt el, tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a bűnszövetség tagjaira, akik egy általuk kiépített fiktív alvállalkozói hálózat működtetésével háromnegyed milliárd forintot is meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.

A bűnszövetség vezetője Baja környékéről irányította az illegális ügyleteket; a cégek pénzügyi és számlázási folyamatait. A felek közötti banki utalásokkal, illetve pénzfelvételekkel hamis gazdasági eseményeket igyekeztek álcázni, melyek után áfát igényeltek vissza.

Az elfogásukra szervezett akcióban a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után. A pénzügyőrök hozzávetőleg 380 millió forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat, vevőköveteléseket, valamint bankszámlákat.

A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hat főt tartóztatott le a bíróság. Ha a bűnösségük beigazolódik, az elkövetők akár 15 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.