Mint arról beszámoltunk, jelentősen nagyobb létszámú eseményt szervezett Dobrev Klára, mint férje. Mikor az esemény előtt megérkeztünk a helyszínre, döbbenten tapasztaltuk a teltházat. Varju László többször is ámuldozott a tömegen, majd ezt Molnár Csaba is folytatta, de Dobrev Klára első mondata is az volt, „hú, de sokan vagyunk, hallom hogy pótszékezni kellett.”
A többször megismételt önfényezés azonban a háttérinformációk birtokában már-már szánalmasnak mondható.
A rendezvény végén feltűnő volt, hogy a tömeg nem oszlott szét, hanem nagyobb csoportokba verődve várakoztak. Gyanítottuk, buszokra várakoznak és nem is kellett sokat várni, hogy beigazolódjon a gyanúnk.
Kecskeméti csoport! Erre! Itt a busz!”
– rikkantott fel Kopping Rita, kecskeméti DK-s tanácsnok. Közben a várakozók egymással beszélték ki merre megy. Gyorsan kiderült, hogy nem csak Bács-Kiskun vármegye több településéről szállítottak embereket, de Békés vármegyét is mozgósították, hogy megtudjanak tölteni egy szegedi termet. Az egyik bajai aktivistájuk, még közösségi oldalára is feltett egy fotót, ahogy a DK-s busszal úton vannak Szegedre. A kecskeméti DK pedig Facebook oldalán tette közzé, hogy eljöttek a szegedi rendezvényre.
Hazudtunk reggel éjjel meg este”
– szól a híres gyurcsányi mondás, amihez máig tartják magukat. Nem reméltük, hogy őszinte, igaz választ kapunk kérdéseinkre, de igyekeztünk megérdeklődni, mégis hány busszal hoztak közönséget Dobrev Klárának.
A szegediek szervezték az egész régió buszoztatását.
Legalábbis ezt állította számunkra az „Árnyékkormány Sajtóirodája.” Szavahihetőségére mondjuk nem kell túl sokat adni, mivel azt is állította, hogy csak a környékbeli időseket szállították, amit elmondása alapján nem a DK központja, hanem a szegedi DK-sok szerveztek. Mikor tájékoztattuk róla, hogy tudomásunk van más vármegyékből való buszoztatásról, – amely szerintünk nem számít “környékbélinek” – már csak annyit mondott, hogy erről neki nincs információja. Ezzel ellentétben a kecskeméti DK elnök azt nyilatkozta lapunknak, hogy a szervezéssel kapcsolatban és hogy Bács-Kiskun vármegyéből hány ember érkezett, a központot keressük.
Sokadik megkeresésre sikerült elérnünk Binszki Józsefet, akit tájékoztattunk arról, hogy a DK-s sajtóiroda szerint a “helyiek” szervezték a buszoztatást. A beszélgetés elől gyorsan megfutamodott: „Hát ha így mondták, akkor biztos így van, de én nekem semmi mondanivalóm nincs ezzel kapcsolatban. Viszonthallásra” – reagált a DK helyi elnöke.
Dobrev közönségének java busszal érkezett.
Egy átlagos busz ülőhelyeinek száma 50-60 körül mozog. Az egyik busz például egy Mercedes-Benz Tourismo volt, amely 49+2 üléses. Sajnos a sajtóiroda nem volt hajlandó elárulni hány busszal érkeztek, azonban lapunk 7 buszt fotózott, amely nem feltétlenül az összes volt, mivel nem mind az IH Rendezvényközpont előtt állt meg. Amennyiben csak az általunk látott járművekkel számolunk
350-400 körüli számban hozhattak aktivistákat Szegedre.
Annak tükrében pedig, hogy az IH terme maximum 600 embert képes befogadni, egyértelműen kijelenthető, hogy jelentős kisebbségben voltak a szegediek a rendezvényen.
A Napfény Városára árnyék vetült: beszédet mondott az „árnyék-miniszterelnök”