Több pénz marad Szegeden, a kormány most a rezsiárakon segít

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Május 1-től csökkenti a kormány az áram és a gáz egységárát a végső menedékes szolgáltatásba tartozó ügyfelek számára, azaz az önkormányzatok, egyházak, kisvállalkozások és alapítványok számára.

A hétfői Magyar Közlöny egyik rendelete alapján május 1-től szolgáltatási jogviszony esetén – a szolgáltatási jogviszony keretében ellátott felhasználási helyen történő fogyasztásra tekintettel – a fizetendő villamosenergia egységára 59 százalékkal, a gáz ára pedig 52 százalékkal csökken a jogviszony létrejöttének időpontjában megszabott díjhoz képest.

A változás az úgy nevezett „végső menedékes szolgáltatásba tartozó ügyfelek” körét érinti, azaz az önkormányzatokat, egyházakat, kisvállalkozásokat és alapítványokat.

Ez nagyjából 14 ezer felhasználót jelent összesen, köztük van minden bizonnyal a szegedi önkormányzat is.

Év elején számoltunk be arról, hogy országosan az egyik legnagyobb, 3 milliárd forintos rezsitámogatást kapott Szeged, ráadásul a Tiszavirág Sportuszoda is januárban kinyithatott március helyett a kormány támogatásának köszönhetően.

(via Index)

Előző sztori

Iskolai rongálót keres a szegedi rendőrség

Következő sztori

A Goodwill Pharma kapta az idei Alma Mater Díjat