Egy az útra tévedt állat okozta a motoros halálát

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hódmezővásárhely területén, a 472-es út 199-es kilométerénél történt a tragikus baleset.

A baleset csütörtökön valamivel 19 óra után történt. A rendőrség közlése szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a motorkerékpáros egy állatnak hajtott, aminek következtében lesodródott az úttestről, ahol egy beton kerítésnek ütközött. A balesetben a jármű vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Borítókép: Donka Ferenc

Előző sztori

Több mint kétszáz migráns határátlépését akadályozták meg a vármegye határzáránál

Következő sztori

Buenos Airestól Vatikánvárosig-Ferenc pápa életútja