Közélet

Óriásit bukott a szegedi önkormányzathoz közeli bírónő

Óriásit bukott a szegedi önkormányzathoz közeli bírónő

2023. március 22., szerda
Óriásit bukott a szegedi önkormányzathoz közeli bírónő

Precedensértékű, jogerős ítéletet hozott a Kúria az utóbbi idők egyik legnagyobb bíróbotrányában. Mint azt korábban mi is megírtuk, a PestiSrácok.hu cikksorozatban leplezte le, hogy durva összeférhetetlenségi botrányba keveredett a szegedi bírónő, Nóvé Ágnes.

A lap akkor azt írta, hogy Nóvéék felmentő ítéletet hoztak a több száz alvállalkozót tönkretevő Szeviép vezetőinek ügyében, miközben a bírónő férjével közös cége százmilliós nagyságrendű üzleteket bonyolított a szegedi önkormányzattal.

Köztudott, hogy a Szeviép-vezérek ezer szálon kötődnek Szeged baloldali városvezetéséhez, ezért merült fel az összeférhetetlenség vádja. A bírónő a “jó hírnevének” megsértésére hivatkozva kezdeményezett pert a PestiSrácok.hu ellen. A Kúriához azért került az ügy, mert első- és másodfokon nagyobbrészt a lapnak adott igazat a bíróság. Ahogy a Pestisrácok.hu a döntésről hozott cikkében írja: „A Kúriától azonban olyan indokolást kapott, amit nem tesz zsebre.”

Mint írják, az öttagú tanácsban

az ügy előadó bírája volt az egyik legismertebb és korábban a jobboldali-konzervatív lapok elleni kemény döntéseiről elhíresült Dr. Pataki Árpád is, így igazán nehéz volna jobboldali elhajlással vádolni a Kúria tanácsát.

A cikkben hangsúlyozták, hogy Nóvé Ágnes szegedi bírónő minden követ megmozgatott, hogy elégtételt vegyen a PestiSrácok.hu-val szemben. Elérte, hogy rágalmazás gyanújával közvádas eljárást indítson a cikk szerzője, Füssy Angéla ellen, ami miatt az újságírónőt rabosították. Sajtópert indított, amiben helyreigazítást kért, a férjével közös cégének nevében indított perben 9 millió forint sérelemdíjat követelt,

Ebben hozott most végső döntést a Kúria, hatályában tartva az első és másodfokú bíróság ítéletét, ugyanakkor további, Nóvééknak cseppet sem kedves indokokkal egészítve ki azokat.

A Kúria döntéseit irányadónak kell tekinteni az alsóbb fokú bíróságokon. Ezért is rendkívüli, hogy megállapítást nyert többek között: a bíróság döntése kritizálható, a bíró pedig közszereplőnek tekinthető és különösen közügynek számít, ha összeférhetetlenség gyanúja merül fel, vagy a bíró olyan gazdasági társaság tulajdonosa, amely közpénzeket nyer el. 

A lap azt írja, hogy a sajtóperekben és a polgári perekben kialakult bírói gyakorlatra jellemző, hogy a kiadójuk, a Kúria által is kimondottan úgy lett nagyobbrészt pernyertes Nóvé Ágnessel és cégével szemben, hogy azért a kilencmilliós igényből másfélmillió forint sérelemdíjat meg kell fizetniük az alpereseknek.

A gyanúba keveredett bírónő a pervesztesége miatt őt és cégét 750 ezer forint illeték és 190 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Kúria.

A Kúria döntésének részleteiről ide kattintva olvashat a Pestisracok.hu cikkében.

Borítókép: PestiSrácok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.