Közélet

Március 15-re és a márciusi ifjakra emlékeztek Kiskundorozsmán

Március 15-re és a márciusi ifjakra emlékeztek Kiskundorozsmán

2023. március 15., szerda
Március 15-re és a márciusi ifjakra emlékeztek Kiskundorozsmán

Kiskundorozsmán a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartotta megemlékezését a részönkormányzat. A Jerney János Általános Iskola Általános Iskolai diákjaink ünnepi műsora után a Ruzsa Roland mondott beszédet.

Az önkormányzati képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy az 1848 fordulópont volt a magyarok sorsában, mivel a nemzet vágyta a szabadságot és ezért cselekedett. „Ahogy akkor természetesnek tűnt, úgy ma is természetes: az ember természeti állapota a szabadság.

A szabadság feltételezi a testvériséget is, mert az emberek együtt lehetnek csak szabadok.”

A KDNP képviselője rámutatott, hogy az akkori magyar politikusok képesek voltak a szabadság és testvériség jegyében, minden vitás kérdést félretéve a magyar szabadságért harcolni. Mindez feltételezte az egyenlőséget is, az egyenlő esélyt a szabadsághoz. „Ezek voltak 18. és 19. század szabadságharcosainak alapeszméi.”-tette hozzá.

Napjainkra utalva kiemelte, hogy az akkori eszmék időtállónak bizonyultak.

„Ezen a márciuson a magyar szabadság ünnepét háttérbe szorítják a világpolitikai események, de ezek segítenek annak felismerésében, hogy milyen fontos, amiben évtizedek óta élünk, a béke, szabadság és biztonság.”

A képviselő a vírusjárvány után szinte azonnal érkező háborús kihívások kapcsán arra emlékeztetett, hogy hazánknak elemi érdeke kimaradnia a háborúból.”

Mint mondta, 1848-49 hősei nem akartak háborút, csak békét és szabadságot, ez a vízió segíthet utat találni manapság is, ezért bír különös aktualitással a nemzet nagyjainak üzenete. „Nem képzelhetni átkosabb, undokabb bűnt, mint játszani a polgárok vérével s egy nemzet nyugalmával.”-idézte Kossuth Lajost.

A beszéd után a kiskundorozsmaiak nevében Mihálffy Béla, Szeged kormánypárti országgyűlési képviselője és Ruzsa Roland helyeztek el koszorút a Petőfi Sándor dorozsmai szobránál és Kossuth Lajos emléktáblájánál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.