A kormány a háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében, ezért újabb 1 milliárd forintot biztosít a mobilitás segítésére – jelentette be keddi közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A támogatásnak köszönhetően idén is elérhető lesz az utazási- és lakhatási támogatás, valamint a közfoglalkoztatásból a versenyszférába program. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a részletekről úgy fogalmazott, hogy
- Utazási támogatást azok az álláskeresők vehetnek igénybe hat hónapon keresztül, akiknek a felajánlott munkalehetőség esetében a munkavégzés helye eltér az állandó lakóhelyüktől. Ha a munkavégzés helye 10-60 kilométer közötti távolságban található, úgy minden teljes 10 kilométer után a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg kapható.
- Lakhatási támogatás 6 hónapon át azok számára elérhető, akik munkavégzésének helye legalább 60 kilométerre található lakhelyüktől. Az érintettek lakásbérletükhöz legfeljebb havi 162 400 forintot vehetnek igénybe.
- A közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedésének ösztönzése érdekében újraindul a közfoglalkoztatásból a versenyszférába támogatás, a közfoglalkoztatásból kilépők havi 45 600 forint elhelyezkedési juttatást vehetnek igénybe. A támogatás egészen addig jár, ameddig az érintettek közfoglalkoztatási jogviszonya fennállt volna.
A programokat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinálása mellett a vármegyei (fővárosi) kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg 2023. december 31-ig, a szükséges dokumentumok a foglalkoztatási portálon elérhetők.
Borítókép: Beliczay László / MTI