Nyitrai Zsolt: a kormány számít a nyugdíjas katonák tapasztalatára

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány különösen fontosnak tartja a haderő fejlesztését, a honvédség megerősítését, katonáink megbecsülését, és ebben a feladatban számít a nyugdíjas katonák egy életen át felhalmozott, megszerzett szakmai tapasztalatára is – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Nyitrai Zsolt közölte: országjárásba kezdenek, amelyen az obsitosok tájékoztatást kapnak a jövő terveiről, illetve ők is elmondhatják a véleményüket. Ezeken a szakmai, bajtársi találkozókon részt vesz a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar vezetése is. “Hazánkban közel 40 ezer nyugdíjas katona, obsitos él” – mondta.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett, több mint egy éve tört ki a háború a szomszédban. “Magyarország a béke pártján áll. A békéhez azonban erő kell” – fogalmazott. A videóban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, a magyar nyugdíjas katonák olyan magyar hazafiak, akik egész életüket a haza védelmére szentelték.

Több ezren vannak az országban, akik azzal kelnek és fekszenek, hogy mi van a szeretett hadseregükkel, mi történik a haderőfejlesztéssel, hogyan gondoskodunk a magyar emberek biztonságáról és hogyan folytatjuk azt a munkát, amit ők kezdtek el évekkel, évtizedekkel ezelőtt – mondta miniszter.

(via MTI)
Kép forrása: Nyitrai Zsolt Facebook-oldala

Előző sztori

Napelemparkot kap az algyői Borbála Fürdő

Következő sztori

Burgonyát szállító kamion borult árokba az M5-ösön