Politika

Kocsis Máté: elkötelezettek vagyunk a béke mellett

Kocsis Máté: elkötelezettek vagyunk a béke mellett

2023. február 26., vasárnap
Kocsis Máté: elkötelezettek vagyunk a béke mellett

Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz-KDNP békepárti határozatot az Országgyűlés elé - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője aKossuth rádióVasárnapiújság című műsorában.

Kocsis Máté kifejtette, az ország politikai nyomás alatt áll. Más uniós tagállamok vezetői, a brüsszeli elit tagjai, vagy akár az amerikai nagykövet mind azt szeretnék, hogy Magyarország fegyverszállításokkal vagy legalább fegyverszállítmányok átengedésével, minél inkább vegyen részt a katonai konfliktusban.

A magyar emberek azonban világosan elmondták, Magyarország nem kíván belesodródni a háborúba - hangsúlyozta a politikus. A frakcióvezető rámutatott, a politikai nyomásgyakorlásra politikai válaszokat kell adni, méghozzá világosat.

A magyar kormány többször kinyilvánította álláspontját, de a magyar Országgyűlés még nem hozott békepárti határozatot. A nyilatkozat egyik célja a kormány álláspontjának támogatása, ugyanakkor nem lehet arról elfeledkezni, hogy a háborúban emberek halnak meg, árvák és özvegyek maradnak hátra - szögezte le Kocsis Máté. Hozzátette: ehhez képest a nagyhatalmak nem a béke különböző verzióit próbálják elérni, hanem fegyverszállítmányokat akarnak odaküldeni.

A határozat pontjai elítélik Oroszország katonai agresszióját és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemre - közölte a frakcióvezető, és hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy bármely ország saját érdekeink háttérbe szorítására kényszeríthet bennünket.

A nyilatkozat rögzíti azt is, hogy a gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, nem kényszerítették térdre Oroszországot, ellenben óriási gazdasági károkat okoztak egész Európának.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.