Hírzóna

Bajtársaikkal találkoztak a Törökországból hazatért szegedi tűzoltók

Bajtársaikkal találkoztak a Törökországból hazatért szegedi tűzoltók

2023. február 14., kedd
Bajtársaikkal találkoztak a Törökországból hazatért szegedi tűzoltók

Mint azt megírtuk, vasárnap hazatért Törökországból a HUNOR mentőcsoport. A földrengés sújtotta régióban közel egy hétig, megfeszített munkával kutattak túlélők után, egyedüliként ők voltak, akik 24 órában tudtak dolgozni a helyszínen, összesen 17 embert, köztük 3 gyereket mentettek ki a romok alól, de több házi kedvencet is kihoztak a törmelékek közül.

A csoportban három szegedi tűzoltó is dolgozott, Tátrai János, Maróthi Róbert, Süli Csaba épségben, sérülés nélkül érkezett haza. A hét első felében felmentést kaptak a szolgálat alól, de a második felében már ismét munkába állnak.

https://szegedma.hu/2023/02/hazaerkeztek-a-torokorszagi-foldrenges-szegedi-hosei-is

Kedden délelőtt a három szegedi tűzoltó a szegedi laktanyában találkozott a bajtársakkal, akik már nagyon várták haza őket.

"Végre mi is találkozhattunk velük, megölelhettük őket. Nagyon vártuk haza a csapatunkat."

- írta rövid közleményében Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője. Hozzátette, hogy a három szegedi tűzoltó rövidesen a sajtó képviselőinek rendelkezésére áll, és részletesen mesélnek a törökországi munkájukról.

NEM FEJEZŐDÖTT BE A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

A magyar mentőcsapat tagjai még a távozást követően is segítették a bajba jutottakat: Magyarország törökországi nagykövetével egyeztetve összeállítottak a török katasztrófavédelem (AFAD) számára egy mentési, egészségügyi eszközöket és elhelyezési felszereléseket tartalmazó csomagot, amelyben hatvanféle orvosi felszerelés és kutató mentő eszközök egyaránt megtalálhatóak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.