Közélet

Kilenc év fegyházbüntetést is kaphat Joób Márton

Kilenc év fegyházbüntetést is kaphat Joób Márton

2023. január 12., csütörtök
Kilenc év fegyházbüntetést is kaphat Joób Márton

A kedden és csütörtökön tartott előkészítő ülésen az ügyészség kilenc vádlott esetében tett indítványt három év két hónap és kilenc év közötti végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására. A legsúlyosabb, kilencéves fegyházbüntetést az elsőrendű vádlottal szemben kérte az ügyészség, és 136 millió forint, valamint egyes ingatlanok elkobzását is indítványozta.

A héten elkezdődött az elsősorban szórólapterjesztéssel foglalkozó céghálózatot működtető vádlottak ügyének tárgyalása a Szegedi Törvényszéken, az ügyészség szerint a több száz millió forintnyi adó befizetését elmulasztó csoportotJoób Márton szegedi önkormányzati képviselő irányította.

A bíróság által már meghallgatott vádlottak közül kilencen tagadták bűnösségüket. Egy vádlott részben elismerte a terhére rótt bűncselekményeket, míg egy az ügyészséggel egyezséget kötő, magát bűnösnek valló férfi a törvényszék előtt elmondta, az önkormányzati képviselő szórólapterjesztéssel foglalkozó cégének, illetve építőipari vállalkozásának fiktív számlákat állított ki szolgáltatásokról, illetve építőanyagokról. Annak érdekében, hogy a befizetendő adót csökkentse, 4-5 százalékos áron számlákat vásárolt.

Vele szemben az ügyészség két év - öt évre felfüggesztett - börtönbüntetés kiszabását kérte.

A vádirat szerint a szórólapterjesztéssel, műsorújság kiadásával foglalkozó céget irányító elsőrendű vádlott a körülmények számára kedvezőtlen változása miatt a piacon maradás és terjeszkedés érdekében elhatározta, hogy létrehoz egy bűnszervezetet a költségek minimalizálása és az adó meg nem fizetése érdekében.

A vádlottak kezdetben Csongrád-Csanád, majd a későbbiekben Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben működő olyan céghálót hoztak létre, amelyben a terjesztést végző alkalmazottak egy részét a lánc alján levő gazdasági társaságokhoz jelentették be vagy azt meg sem tették.

Ezek a strómanok nevére íratott társaságok azonban adóbevallást nem nyújtottak be, vagy ha igen, akkor adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, szerepük a fiktív számlák kiállítása volt. A szórólapterjesztést továbbra is az elsőrendű vádlott és társai koordinálták, a bűncselekmény leplezésére valótlan teljesítési igazolásokat állítottak ki, külön könyvelést vezettek, a céghálón keresztül átutalásokkal átfutták a pénzt, amelyet a jutalékok levonása után készpénzben visszakaptak.

A nyolcad-, kilenced- és tizedrendű vádlott védője a bíróságon közölte, az érintett cégek egy részének vezetőivel szemben a Gyulai, illetve a Pécsi Törvényszéken is folyik költségvetési csalás vádjával eljárás szórólapterjesztéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások tevékenysége miatt.

Joób Mártona helyszínen újságíróknak azt mondta, a négy éve folyó eljárás és annak módja anyagilag és erkölcsileg is leírhatatlan veszteségeket okozott családjának. Úgy fogalmazott, az ártatlanság vélelmét nem látja az eljárásban, ennek legnagyobb kárvallottja felesége és tizenegy gyermeke. Ennek ellenére bízik a független magyar bíróságban, mert álláspontja szerint a vád nem megalapozott.

Az előkészítő ülések más vádlottak meghallgatásával folytatódnak. Az egyezséget kötő, illetve bűnösségüket beismerő vádlottak esetében tavasszal születhet ítélet.

(via MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.