Közélet

Bezárhatják a vásárhelyi uszodát, ahol több száz szegedi sportol jelenleg

Bezárhatják a vásárhelyi uszodát, ahol több száz szegedi sportol jelenleg

2023. január 16., hétfő
Bezárhatják a vásárhelyi uszodát, ahol több száz szegedi sportol jelenleg

Márki-Zay Péter polgármester a városi televízió Időben című műsorában azt mondta, az is lehet, hogy bezárják a fedett uszodát. A Gyarmati Dezső Sportuszodban több száz szegedi sportol jelenleg is.

– Egy sportszaklap szerint megsüvegelendő ezért Hódmezővásárhely, de az itt élő emberek áldozatvállalásának is vannak kényszerű anyagi korlátai – mondta az Időben című műsorban Márki-Zay Péter, aki szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter „gonosz bosszúja”, hogy Hódmezővásárhely nem kapott állami segítséget a város és a fürdő rezsijének finanszírozásához. A minisztert azzal gyanúsította meg, hogy köze volt a támogatás elmaradásához, ráadásul Lázár János fiával is példálózott a helyi tévé műsorában.

Lázár János, akinek a saját fia is itt sportol, szerintem el tudta intézni, hogy mi ne kapjunk támogatást – hangzott el a polgármester bizonyíték nélküli gyanúsítása.

A polgármester azt is mondta, a strandfürdőt nem tervezik bezárni. A fedett uszoda téli időszakban való működtetését azonban nagy kérdésnek nevezte.

– Országosan elismert sportolók, olimpiai bajnok sportolók is járnak Vásárhelyre úszni, januárban is jönnének edzőtáborozni. Nagy kérdés, hogy mi ezt hány tízmillió forintos áldozattal tudjuk ezt fenntartani, miből vesszük el a szükséges költségeket? Kimutatást kértem a strand vezetőjétől. Ha az a végeredmény, hogy anyagilag nem fenntartható, akkor a fedett uszodát bezárjuk.

Ennek a vízforgatása, fűtése és világítása óriási költség. Havi szinten, még az áremelés előtt 5-10 millió forintba került külön-külön. Most pedig valószínűleg havi 20 millió forint körül lehet. A szabadtéri uszoda működtetése megoldható a nehéz körülmények között is, de a fedett uszoda igazi luxus – mondta Márki-Zay Péter.

Hozzátette, ilyen körülményez között ezt a vásárhelyi adófizetők tartósan nem tudják fenntartani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.