Közélet

Szentkirályi Alexandra: „A kormánynak mindig a magyar nemzet érdeke lesz az első.”

Szentkirályi Alexandra: „A kormánynak mindig a magyar nemzet érdeke lesz az első.”

2022. december 24., szombat
Szentkirályi Alexandra: „A kormánynak mindig a magyar nemzet érdeke lesz az első.”

- Fiatalos lendületet sugároznak a közösségi oldalon tett bejegyzései, még a legkeményebb témákban is. Sikerül ezzel szélesebb körben, például a fiatalok felé nyitni és kommunikálni?
- A kormány politikájának fókuszában, ahogy a családosok, vagy a nyugdíjasok, a fiatalok is ott vannak. Ott állunk fiatalok mellett, mert tudjuk, hogy az életkezdés sem egy egyszerű helyzet, szükség van támogatásra, nem csak a családtól, hanem a kormánytól is. Az elmúlt években ehhez több olyan intézkedést tettünk, mint például a 25 éven aluliak személyi jövedelemadó-mentessége, ami 30 évre emeltünk azoknál a nőknél, akik gyermeket vállalnak, a nyelvvizsga vagy a KRESZ-vizsga díjának elengedése, ami ezt segíti, de a kedvezményes diákhitel, vagy a felsőoktatási állami ösztöndíjas képzések lehetősége is ilyen.

Az én feladatom, hogy minél több felületen el tudjam érni az embereket, a fiatalokat is, mert minél többen kapnak információt a közéletről, annál inkább bele is tudnak szólni és bele is szólnak annak formálásba.

Ehhez olyan csatornákon is megjelenni, amit inkább a fiatalok használnak, a közösségi média platformok, s például a TikTok ilyen.

- Mindig van egy fontos üzenete a kormánynak, de kérdezhetem úgy is, hogy ma mi a legfontosabb üzenet?
- Ami egy generális és fontos üzenet, hogy ettől a kormánytól azt várhatják az emberek, hogy mindig a magyar nemzet érdeke lesz az első számunkra. Úgy gondolom, hogy az emberek érzik és látják ezt, nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedben a nemzeti kormány mellé tették le a voksukat a legtöbben. Ha a koronavírus van terítéken, akkor ott a magyar munkahelyek megvédése, a magyar családok támogatása, a magyar gazdaság megvédése a legfontosabb. Ha a migrációról van szó, akkor Magyarország biztonsága és a határok megvédése a legfontosabb.

A jelenlegi nagyon nehéz gazdasági helyzetben szintén a magyar érdek az első.

Azt képviseljük, hogy nem értelmetlen szankciókra van szükség, amelyek a magyar embereknek és az európai polgároknak is fájnak. Békére van szükség és arra, hogy tárgyalóasztal mellé üljenek a felek. Azzal azonban nem tudjuk őket segíteni és Ukrajnát sem tudjuk segíteni, hogyha közben a magyar emberek megélhetését veszélyeztetjük.

- Tarlós István mellett főpolgármester-helyettesként dolgozott. Az ott szerzett tapasztalatok mennyiben segítik a jelenlegi, szóvivői munkáját?
- A hasonlóságok ellenére nagyon másnak érzem a két feladatot, de mind a kettő egyformán megtisztelő és izgalmas, hálás feladat. Mindkét feladatkörben az emberekért tudtam dolgozni és láthattam a munkám eredményét. Főpolgármester-helyettesként azt gondolom, egy nagyon sikeres időszakban lehettem Tarlós István helyettese, és büszke vagyok arra a kilenc évre, ami az ő vezetése alatt jellemezte a fővárost. Ez egy aranykor volt a főváros számára. Ez persze az országra még jobban igaz,

az a tizenkét év, amióta nemzeti kormány van, egy nagyon felívelő és prosperáló időszak Magyarország számára.

Ha csak valaki a saját életében megnézi, hogy mi történt vele, például akinek a családjában gyermek született, az mennyivel könnyebben boldogul, mint előtte. De említhetem azt is, hogy mennyivel könnyebben talál ma valaki munkát, elértük a kitűzött célt és egy millió új munkahelyet teremtettünk, most ezek megvédéséért dolgozunk. Azok a gazdasági eredmények, amiket közösen elértünk és az az érzés, hogy van egy olyan kormányunk, ami kiáll a magyar nemzeti érdek mellett, azok mind büszkeségre adnak okot és nagyon megtisztelő ebben a munkában részt vennem.

- Szinte folyamatos jelenlétet igénylő munkája van, ami sok elfoglaltsággal jár. Hogyan tudja ezt összeegyeztetni az anyasággal?
- Ugyanúgy, ahogy más dolgozó édesanyának. Nem gondolom, hogy ebből a szempontból egy tanár vagy bolti dolgozó és köztem különbség lenne, mindannyian egyszerre több feladatot látunk el. Az édesapákat ide sorolom, napközben dolgoznak, de este várja otthon a felesége, akinek egy férjre van szüksége, a gyereknek pedig egy apára. Sok millió magyar emberhez hasonlóan nekem is sokszor okoz konfliktust ezeknek az összeegyeztetése, de én is igyekszem, amikor dolgozom azt a legjobban csinálni, abban az időben, amikor a kislányommal lehetek, maradéktalanul ráfigyelni.


- Hogyan tölti a karácsonyt?
- A családdal, sütök, főzök. Illetve bár a faállítás nem az én műfajom, a díszítés annál inkább. A legnagyobb öröm talán az, hogy ezt is együtt csinálom a férjemmel és a kislányommal. Nagyon meghitt pillanatok ezek, a lelkem nagyon vágyik is ezekre a pillanatokra.

- Mit vár 2023-tól, és mit kíván a jövő évre?
- 2023-ban is a legfontosabb dolog az lesz Magyarország számára, hogy kimaradjunk a háborúból. Meg kell őrizni a gazdasági eredményeinket, és el kell kerülni, hogy recesszióba kerüljünk, illetve egyszámjegyűre kell csökkentsük az inflációt. Nehéz év lesz 2023, de nem engedünk a nemzetstratégiai célokból, mint a teljes foglalkoztatottság, vagy a családok támogatása, s minden téren a magyar érdeknek megfelelően fog a kormány cselekedni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.