Négy és fél évet kaphat a férfi, aki a szegedi pályaudvaron kifosztott egy idős nőt

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki biciklivel közelítette meg a sértettet, majd letépte a nyakláncát – tájékoztatta lapunkat a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a vádlott idén július 11-én 10 óra körül lett figyelmes a 80-as éveiben járó, négykerekű járókocsival is nehezen közlekedő sértettre az egyik szegedi pályaudvaron.

A vádlott ezután követni kezdte az idős nőt, majd nem messze az egyik útkereszteződésben melléhajtott és kitépte a sértett nyakából az aranyláncát. A férfi ezután a helyszínről a mintegy 140 ezer forint értékű ékszerrel elmenekült. A sértett kára nem térült meg az eljárás során.

A vádlott a korábban rablás bűntette miatt kiszabott börtönbüntetéséből röviddel a cselekmény előtt szabadult, így különös, többszörös visszaesőnek minősül.

A járási ügyészség a férfit minősített kifosztás bűntett elkövetésével vádolja. Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy amennyiben a vádlott a bűnösségét a váddal egyezően az előkészítő ülésen elismeri, úgy abban az esetben a bíróság vele szemen 4 év 6 hónap fegyházbüntetést szabjon ki.

A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kiemelt képünk illusztráció!

Előző sztori

Navracsics Tibor: minden célunk megvalósult, amit júniusban magunk elé tűztünk!

Következő sztori

Új erőre kapott a forint!