Sport

Ma este kékbe borul a születsénapos Pick Aréna

Ma este kékbe borul a születsénapos Pick Aréna

2022. december 7., szerda
Ma este kékbe borul a születsénapos Pick Aréna

Az Európai kézilabda-szövetség (EHF) a hét mérkőzésének választotta a ma est 18 óra 45 perckor kezdődő OTP Bank-Pick Szeged-Kielce kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzést.

A klub és szurkolók is nagyon készülnek a naptári év utolsó hazai BL meccsére. A Pick Aréna kapui16 óra 45 perckornyílnak meg, két helyen a Bika szintjén található főbejáraton és a -1. szinten tudnak belépni a szurkolók a csarnokba. Érdemes időben érkezni a meccsre, mert ismét lesz hangulatfokozó felvezető show, sok-sok játékkal, nyereménnyel és kék mikulással várják a szurkolókat.

A bemutatás után kékbe borul a Pick Aréna, amiben minden szurkolónknak fontos szerepe lesz. Az ülőhelyén mindenki talál majd egy kelléket, amit a BL-himnusz alatt a feje fölé kell majd emeljen. Külön kérik, hogy az élőképbe a kéket ne tegyenek bele, mert a hosszú oldalon magyar-lengyel zászló rajzolódik majd ki.

KÖZEL KILENCVENEZER NÉZŐ EGY ÉV ALATT

A Pick Arénának tulajdonképpen ez lesz az első születésnapi ünnepe, hiszen tavaly december 9-én adták át a létesítményt. Azóta az OTP Bank Pick Szeged 23 alkalommal lépett pályára, 1 döntetlen és 4 vereség mellett 18 alkalommal nyertek, ezeken a meccseken összesen 88940 néző volt a lelátókon, és tapsolt a 763 szegedi gólnak.

A várhatóan nagy érdeklődés miatt érdemes tömegközlekedést igénybe venni. A meccs után az SZKT sűrített járatokat indít a PICK Aréna előtt található megállóból. Autóval érkező szurkolók részére csak korlátozott számban áll rendelkezésre parkolóhely az Aréna parkolójában, melyet a 3-as kapun keresztül tudnak megközelíteni.

A hideg időre való tekintettel szurkolóink a ruhatárakat is igénybe vehetik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.