Fogynak a vásárlók a boltokban

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár októberben nőtt a kiskereskedelmi forgalom, az eladások alaposan visszaestek.

A vizsgált hónapban a forgalom folyó áron az 1520 milliárd forintot is elérte, a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az összeg 46 százalékát élelmiszerboltokban, 36 százalékát más jellegű boltokban költötték a vásárlók, a maradék 38 százalékért az üzemanyag-állomások felelnek.

Azonban árnyalja a képet, hogy az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,6 százalékkal, más jellegű kiskereskedelemben 0,9 százalékkal csökkent, miközben ugyanez az érték 19,7 százalékkal nőtt a benzinkutakon.

Vagyis a minimális növekedés ellenére elmondható, hogy a forgalmat lényegében a töltőállomások tartják egyensúlyban.

Január-októberben a forgalom volumene – naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 7,0 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 0,2 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 26,1 százalékkal nőtt az értékesítés volumene.

(via MTI)

Előző sztori

Életbe lépett az olajembargó, a következményei fájdalmasak lesznek

Következő sztori

Majdnem elárasztott a víz egy lakótelepet Szegeden