Eldőlt, hol játssza a Fradi az El-nyolcaddöntőt

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkezdődött a jegyértékesítés a Ferencváros hazai nyolcaddöntős mérkőzésére a labdarúgó Európa-ligában, amelyet a Puskás Arénában vívhat – írja az MTI.

A zöld-fehér klub honlapjának keddi beszámolója kiemelte:

négy kategóriában lehet jegyet vásárolni a március 16-i hazai találkozóra: 8, 11, 17, illetve 22 ezer forintos áron.

A bajnoki bérleteseknek 20 százalék kedvezményt biztosít az FTC, míg az El-ben bérlettulajdonosok 10 százalékkal olcsóbban juthatnak belépőhöz.

A nyolcaddöntő sorsolását február 24-én tartják, a tizenhat között az első mérkőzéseket március 9-én rendezik, az ellenfélre váró Ferencváros a visszavágót játszhatja pályaválasztóként, méghozzá – amint a weboldal kiemelte – a Puskás Arénában, miután az európai szövetség (UEFA) elfogadta a klub kérvényét.

A sorozat döntőjére május 31-én Budapesten, a Puskás Arénában kerül sor.

Előző sztori

Lerobbant a tram-train, két reggeli járatot is töröltek

Következő sztori

A szegedi Nagy Biankát választották az év kenusának