Közélet

Brutálisan drágultak az új építésű lakások Szegeden

Brutálisan drágultak az új építésű lakások Szegeden

2022. december 20., kedd
Brutálisan drágultak az új építésű lakások Szegeden

Az Otthon Centrum ingatlanközvetítő összesítése szerint a vidéki városokban csúcsot döntött az ingatlandrágulás, a fővároson és a Balaton-parti településeken kívül ilyen magas áron még sosem kínáltak ingatlanokat.

Országos összesítésben a megyei jogú városokban átlagosan 900 ezer forintba kerül egy négyzetméter, ami csaknem 25 százalékkal több, mint egy éve.

Az 1 millió forintos szintet elsőként, még az év első felében Sopron haladta meg, és ma már az 1,1 millió forintot közelíti.

A lélektani határt Debrecen, Érd, Győr és Szeged lépte még át idén. Hódmezővásárhelyen félmillió forint alatt maradt az átlag, de szűkös a kínálat, a második legolcsóbban számító Békéscsaba viszont már 580 ezer forintnál tart - írták.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a fizetőképes kereslet csökkenése és a drágább hitelek miatt érezhetően csökken a piaci lendület. Az árváltozás is főképp az év elején volt gyors, a harmadik negyedévben már 4,5 százalékra mérséklődött.

Ezzel együtt az építkezési kedv is visszaesett, az új projektek száma 31 százalékkal kevesebb, mint egy éve.

A negyedik negyedévben belföldön 29 projektben 389 lakás épül a megyeszékhelyeken, ebből 20 projekt 184 lakását kezdték el értékesíteni a fejlesztők - olvasható az MTI által szemlézett közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.