Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás

A Cornides-kódex karácsonyi prédikációja pontokba szedve írja le, miért kell örülni az embereknek karácsony ünnepén. A legfontosabbat mindenki tudja, aki kereszténységben szocializálódott: azért, mert Isten emberré lett. Vagyis Jézus szelleme az istenség manifesztációja. És, végezetül, így írja a kódex: „Hatodszor azért; mert az gazdag Isten lött szegénnyé, hogy szegény ember lenne gazdaggá”. A gazdagság persze nem aranyban értendő – metaforikusan fogalmazva: az egy másik világkép zárványa.

„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen

– fogalmazta meg Márai Sándor. – Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” Karácsonyünnepünk neve a legszebb szavaink közül való. Pedig nem is ősi magyar szó. Szláv jövevény, a keleti szlovákoknál, a máramarosi ruszinoknál, a huculoknál épp úgy föllelhető.

Nagyon egyedi, ahogy a délszlávok az ünnepet jelölik; egykor a hazai rácok is így mondták: Božič – vagyis Istenke. A népi-gyermeki bájt hordozó szép szóval az emberré lett Istent köszöntötték. De ez az ünnep valósában többjelentésű: a téli napfordulat után a reményt hozó, gyarapodó fényt is köszönti. A kezdetet, az indulást, a születést. És az utánunk jövők, a gyermekek tiszta örömének esélyét.

Az egykor volt nagy tudós, Bálint Sándor megfogalmazása szerint:

„Karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.”

Ezért is lehet a sokféle meggyőződést hordozók közös ünnepnapja.

(Borítókép: Fortepan Kővári Brigitta)