Kutyák támadtak járókelőkre a Kárász utcán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétvégén több, összesen 6 embert támadtak meg kutyák a Kárász utcán. A rendőrség az ebek gazdáját elfogta, az állatok az ebrendészeti telepre kerültek.

Vasárnap este jelent meg egy bejegyzés a Facebookon, melyben egy szegedi lakos arról számol be, hogy szombaton két, lánccal összekötött kutya támadt rá és lányára. A család a mentőt és a rendőrséget is hívta, a sürgősségi osztályon látták el őket. Az eljárás során derült ki, hogy 6 ember sérülését okozták a kutyák, akik nem voltak beoltva.

A poszt szerzője szerint az ebek gazdája olyan részeg volt, hogy észre sem vette, mit csinálnak.

A szerzőnek – elmondása szerint – a kezét harapták át, a lányának a bordájánál látszódnak fognyomok. Ezen kívül még egy kislányról tud, akinek szintén a keze sérült.

Mindezt az RTL Híradójának is elmondták, sérüléseiket meg is mutatták:

A rendőrség rövid közleménye szerint szombat éjjel kaptak bejelentést a kutyákról, ami után az állatokat tartó férfi a helyszínről megpróbált távozni, azonban az egyenruhások rövid időn belül a sértettek segítségére siettek, ahol elfogták és előállították a kutyatulajdonost. A férfinak gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt kell felelnie, a két kutyát a rendőrök átadták az ebrendészeti telepnek.

Előző sztori

Súlyos fenyegetést jelentenek az erőszakos migránsok Bakondi György szerint

Következő sztori

Többen is elutasítják a Vásárhelyen bevezetni kívánt földadót