Kosárlabda: hamarosan visszatérhet a Szedeák csapatkapitánya

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kerpel-Fronius Balázs, a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatkapitánya sérülés miatt legutóbb az 5. fordulóban, a Honvéd ellen lépett pályára. A kapitány a klub honlapjának elmondta, egyre jobban várja a visszatérés pillanatát.

Az egyenes vonalú futásokat már elkezdtem, reményeim szerint rövid időn belül jöhetnek a labdás edzések és ha nem lesz gond, akkor a pályára is visszatérhetek. Nagyon nehéz kívülről nézni a meccseket. Teljesen természetes, hogy egy játékos ilyenkor úgy érzi, tudna segíteni a társainak és a legrosszabb a tehetetlenség. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de emlékezhetünk rá, tavaly ősszel is volt egy nehéz periódusunk és akkor egy-két fontos győzelem átlendített bennünket a problémákon. Most is hasonlóban reménykedünk és meg is teszünk mindent a sikeresebb folytatás érdekében.

mondta a Szedeák kapitánya.

Előző sztori

Továbbra is a gáz és olajkitermelés marad a Mol fő tevékenysége Algyőn

Következő sztori

Kiderült, mikor enyhülhet az üzemanyaghiány