Politika

Hatalmas bírósági reform következik

Hatalmas bírósági reform következik

2022. november 15., kedd
Hatalmas bírósági reform következik

Újabb engedményeket tett a magyar kormány az Európai Bizottság felé, és alapos reformot hajt végre a magyar bírósági rendszerben - írta meg a Politico. A brüsszeli laphoz olyan dokumentumok jutottak el, amelyben a magyar kormány Európai Bizottság kérésére vállalja a bíróság megreformálását.

A kormány azt írta, hogy megerősíti az Országos Bírói Tanácsot (OBT), amely eddig is független volt a kormánytól. Az OBT ugyanis az egész bírósági igazgatási rendszerben az egyetlen olyan közjogi szervezet, amelyet maguk a bírák - demokratikus szabályok alapján - választanak meg.

MEGKÉRDŐJELEZŐDÖTT AZ OBT FÜGGETLENSÉGE

Ez az a szervezet, amely miatt az utóbbi hetekben „állt a bál”, miután az új amerikai elnök, David Pressman egy Twitter posztban jelezte, hogy találkozott az OBT két tagjával. A diplomáciában meglepő találkozó után többen jelezték, hogy Vasvári Csaba, (aki az OBT szóvivője), és Matusik Tamás (ő a nemzetközi kapcsolatokért felelős tagja a tanácsnak) látogatása kétségessé tette a tanács függetlenségét.

https://twitter.com/USAmbHungary/status/1585544673006845953?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1585544673006845953%7Ctwgr%5Eee60bad7bd07a178cb6006b45d35af633da4f3bb%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2F24.hu%2Fkozelet%2F2022%2F11%2F12%2Fvasvari-matusik-david-pressman-amerikai-nagykovet-talalkozo-alaptorveny-velemeny%2F&fbclid=IwAR2vTcEP-gLY5-IIM810Bx0HshRrKDLnqMwmlE7KFGZiCWSriyum0-jlHgc

BŐVÜL A JOGKÖRE AZ OBT-NEK

Az Európa Tanács úgy véli, hogy az OBT eddig a gyakorlatban nem tudta kellő mértékben felügyelni a bíróságok működését. Éppen ezért kap most a tanács az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke felett is ellenőrzési jogkört, egyben azt a jogot is megkapják, hogy az OBH tagjelöltjeit is véleményezhetik.

A Politico úgy tudja, hogy a kormány garanciát vállalt arra, hogy tiszteletben tartja az OBT függetlenségét, megnöveli a költségvetését, és kikéri a véleményét minden olyan törvényi átalakításnál, amely a bíróságokat érinti. Az OBT a jövőben ilyen törvénymódosításokat is javasolhat a kormánynak.

VÁLTOZÁSOK LESZNEK A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGNÁL IS

Nagy változások várhatóak a Kúriánál is. Az OBT arra is jogkört kap, hogy véleményezze azoknak az alkalmasságát, akiket a kormány a Kúria tagjaivá jelöl, továbbá ígéretet tettek arra, hogy tiszteletben tartják a Kúria függetlenségét, és a bíráknak lehetőséget adnak arra, hogy hivatalos úton az Európai Unió Bíróságához forduljanak bizonyos, az európai jogot érintő kérdésekben.

A kormány vállalásai között ott van az is, hogy minden kormányszervet megfoszt attól a jogkörtől, hogy megtámadják az Alkotmánybíróság jogerős ítéleteit.

Ez a gyakorlatban alig alkalmazott szabályázás volt, tavaly éppen a Brüsszel szemét rendkívül csípő nemátalakítós népszavazásnál volt erre példa.

A kormány vállalta, hogy az ügyben illetékes civil szervezetekkel is tárgyal ezekről a változtatásokról, és azt ígérték, hogy 2023 első negyedévében mindez törvényerőre emelkedik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.