Krimi

Hat évre ítélték a feleségét egy szegedi panzióban meggyilkoló férfit

Hat évre ítélték a feleségét egy szegedi panzióban meggyilkoló férfit

2022. november 2., szerda
Hat évre ítélték a feleségét egy szegedi panzióban meggyilkoló férfit

Hat év börtönbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék szerdán azt a férfit, aki tavaly tavasszal súlyosan bántalmazta, majd megfojtotta feleségét egy panzióban.

A jelenleg ötvenéves férfit erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. A hat kisegítő osztályt végzett férfi és a tanár, gyógypedagógus végzettségű nő között már a bűncselekmény előtt csaknem egy évvel megszakadt a házastársi kapcsolat, az asszony be is nyújtotta a válókeresetet. Ennek ellenére a férfi a nő közelében maradt, az utcára kerülve a korábbi közös lakóhelyük lépcsőházában töltötte az éjszakákat, ingóságait és ruházatát is ott tárolta.

Áprilisban rendőrök lepték el az egyik szegedi panziót

A férfivel szemben az asszony kezdeményezésére több eljárás is indult, de ezek között voltak olyanok, amelyeket a rendőrség - bizonyíték hiányában - megszüntetett. A bíróság a férfi távoltartását is elrendelte, ennek időtartama azonban tavaly áprilisban lejárt.

A férfi és a nő április 23-ra találkozót beszélt meg, ennek helyszínéül egy szegedi panzióban béreltek szobát. A találkozón szóváltás, majd dulakodás alakult ki közöttük. Előbb a nő ütötte meg többször két fémcsővel a férfit, majd a vádlott azokat tőle elvéve ütni és szurkálni kezdte feleségét. A nő a bántalmazás közben a földre került, az ütések jelentős része már ülő, illetve fekvő helyzetben érte. A vádlott végül a nő nyakára lépett, majd kezével a falnak támaszkodva, egyensúlyozva addig tartotta ott magát, amíg a sértett meg nem fulladt.

A szakértői vélemény szerint a bántalmazás során a védekezni próbáló áldozat több mint félszáz sérülést szenvedett el, ezek többségét a fején. Az ütések olyan erejűek voltak, hogy az egyik fémcső derékszögben elhajlott. Az áldozat halálát azonban nem az ütések, hanem a fulladás okozta.

Kezdetben a vádlott elismerte a gyilkosságot, de a bíróság előtt azt állította, hogy felesége éveken át kihasználta, kisemmizte, többször provokálta, és a panzióban is az asszony támadt rá. Ő próbált védekezni - mondta -, a történtek részleteire nem emlékszik, de nem ő okozta az áldozat halálát.

A szakértő vélemény szerint az igen alacsony értelmi képességű, a sértettől gyermeteg módon függő vádlott a bűncselekményt felfokozott érzelmi állapotban követte el, de beszámítható volt.

Gaudi Tibor bíró az indoklásnál kifejtette, a vádlott az őt ért támadás megállításáig jogos védelmi helyzetben volt. Miután a vádlott nála jóval gyengébb nőtől a csöveket elvette, ez azonban megszűnt. A vádlott az őt ért támadásra, valamint a hónapokig tartó, szélsőséges stresszt kiváltó élethelyzetére reagált agresszívan, fékezhetetlen indulattal.

Az ítélettel szemben az ügyészség eltérő minősítés és súlyosítás, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.