Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a szervezet megújulásával kapcsolatban elmondta, az a cél, hogy az ország legjobb szakértői dolgozzanak náluk, ehhez a megfelelő működési struktúrát is kidolgozták. Külön igazgatóság foglalkozik az önkormányzatokkal, a központi költségvetéssel vagy az állami vagyongazdálkodással. „A vezetők dolga lesz intenzív kapcsolatot kialakítani az ellenőrzött szektorokkal, hogy minél többet tudjunk segíteni” – hangsúlyozta az elnök.
A kampánypénzek elköltésének ellenőrzése még zajlik. A Márki-Zay Péter nevével fémjelzett
Mindenki Magyarországa Mozgalomnak juttatott, többmilliárdos amerikai támogatás esetében meg kell nézni, hogy a Márki-Zay és szervezete által a választást megelőzően folytatott tevékenység mennyiben tekinthető a hatpárti együttműködésnek juttatott kvázi támogatásnak, hiszen mégiscsak nekik, sőt velük közösen kampányoltak
– magyarázta a lapnak adott interjúban az ÁSZ elnöke.
Windisch László hozzátette, „azt is tisztázni kell, pusztán egy elismerő nyilatkozat elmulasztása mint esetleges jogi trükk jogi értelemben elegendő-e ahhoz, hogy ne pártként tekintsünk az egyébként minden más vonatkozásban pártnak tűnő, pártként cselekvő, frakcióalakítást belengető, képviselőjelöltek mellett agitáló mozgalomra. Ha nem, úgy kénytelenek vagyunk a pártokra és a kampányfinanszírozásra vonatkozó szabályozást, illetve korlátozásokat Márki-Zayék szervezetére is érvényesnek tekinteni. Nem akarok prejudikálni, az eljárás folyamatban van.”
A teljes interjút itt olvashatja el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.