Közélet

A korábbi ajánlatnál kedvezőbben kapja Szeged a villamosenergiát

A korábbi ajánlatnál kedvezőbben kapja Szeged a villamosenergiát

2022. november 21., hétfő
A korábbi ajánlatnál kedvezőbben kapja Szeged a villamosenergiát

Néhány héttel ezelőtt riasztó számokat lehetett olvasni, amikor a szegedi önkormányzattól érkezett a hír, hogy az eddigi évi 2 milliárd forint helyett akár 20-24 milliárd forintot is fizethet a villamosenergiáért.

Az önkormányzati intézmények, cégek, valamint a közvilágítás áramfogyasztását fedező költséget az önkormányzat nem tudta volna kifizetni.

Az állami tulajdonú MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. első ajánlatához képest a végleges ajánlat jóval kedvezőbb, hatszoros áron kínálta a villamosenergiát. A jogi bizottság pénteki ülésén Kovács Tamás alpolgármester azt javasolta, hogy az eddigiektől eltérően, ne teljes évre, hanem csak félévre szerződjenek. Ezt az ülésen a helyi ellenzék is támogatta.

Az MVM-el történt megállapodás értelmében a közvilágítás, valamint az önkormányzati intézmények és cégek január 1-től is működni tudnak.

Az eddigi féléves 1 milliárd forint helyett 2023 első félévére 6 milliárd forintot fizet a város az villamosenergiáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.