Politikai tőkét kovácsolna a baloldal a pedagógusok helyzetéből

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A baloldali Momentum Mozgalom bukott elnöke, Fekete-Győr András és a párt jelenlegi elnöke, Gelencsér Ferenc is részt vett a demonstráción, de ott volt még több más momentumos országgyűlési képviselő: Bedő Dávid, Orosz Anna és a magának közgazdászdiplomát hazudó Hajnal Miklós is – számol be róla a Magyar Nemzet.

A Jobbik bukott pártelnöke, Jakab Péter, Kunhalmi Ágnes és más MSZP-s politikusok, de a Gyurcsány-párt is megjelent. Felbukkant a DK-s Barkóczi Balázs képviselő, Gréczy Zsolt, Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester és Komáromi Zoltán is.

A demonstrációt a Gyurcsány Ferenc szatellitszervezetének is nevezett Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezte.

A baloldal tehet róla, hogy eddig még nem jött meg a tanárok pénze Brüsszelből, hiszen ők ellene szavaztak annak, hogy Magyarország megkapja a jogos jussát

– mutatott rá Pálfalvi Milán. A Nézőpont Intézet elemzője felhívta a figyelmet: ne feledjük, hogy azok a források, amelyekre 2021 óta várunk, járnak hazánknak, nem könyöradományok. Az elemző szerint a baloldal politikai tőkét próbál kovácsolni a tanárok helyzetéből. – Miközben tehát a baloldal itthon gerjeszti a hangulatot, Brüsszelben azért kardoskodik, hogy a pedagógusok bérfejlesztésére szánt forrásokat ne kapja meg hazánk – fogalmazott.

Pálfalvi Milán szerin a baloldali hangulatkeltők célja, hogy minél nagyobb botrány keveredjen egy olyan ügyből, aminek okozói éppen ők maguk. A kormány ugyanis betervezte a költségvetésbe a tanárok bérfejlesztését, Brüsszelnek már csak a nekünk járó forrásokat kellene folyósítania.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

Előző sztori

Szegeden is vannak sztrájkoló pedagógusok

Következő sztori

Jutott-e a szegedi baloldalnak a Márki-Zay-féle guruló dollárokból?