Vizsgáztak a határvadászok, jövő héten már a határon dolgoznak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vizsgával ért véget az első Csongrád-Csanád megyei határvadász szakasz képzése-közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. A vizsgázók az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati tudásukról is számot adtak. A most vizsgázott határvadászok a jövő héten már a határon szolgálnak.

Mint azt megírtuk, bőven lesz feladatuk és munkájuk elengedhetetlenül fontos Szeged környékén is. Hétfőn a Belvárosban három, magukat szírnek való illegális bevándorlót tartoztattak el. Szintén hétfőn érkezett a hír, hogy az elmúlt héten 5185 határsértővel szemben kellett intézkednie a hatóságoknak-ez volt az idei év rekordja.

Előző sztori

Marad a Ryanair Budapesten, de kevesebb járatot indít

Következő sztori

Nukleáris veszély: nőtt az érdeklődés a jódtabletták iránt a szomszédban