További szankciókat vezethet be az Európai Unió

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Döntés ugyan még nincs, de számos további javaslat asztalra került annak kapcsán, milyen további intézkedéseket vezetnének be Oroszországgal szemben.

A Baltikum országai, valamint Írország és Lengyelország egyebek mellett azt szeretné, ha az eddigi szankciókon túl az atomenergetikai szektorra és a folyékony halmazállapotú szénhidrogénre is kiterjednének a tiltások.

További javaslatként szerepel, hogy a SWIFT rendszerből eddig ki nem tiltott orosz bankokat – kezdve a Gazprombankkal – is szankcionálják.

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok jelenleg is tárgyalásokat folytatnak egy újabb szankciócsomag bevezetéséről, mely főként a kereskedelmi egységeket érintheti.

Szó van arról, hogy korlátozzák az acélimportot, valamint minden nemű IT-szolgáltatást, ami Oroszország felé irányul – ehhez kapcsolódóan pedig a Kaspersky kiberbiztonsági cég működését is betiltanák.

Tiltanák továbbá az orosz hírforrásokat, az EU-ban bejegyzett szervezeteknek pedig megtiltanák, hogy Oroszország felől kapjanak pénzbeli támogatásokat. Megtiltanák továbbá azt is, hogy az európai tartózkodási hellyel nem rendelkező orosz állampolgárok számára uniós ingatlanokat adjanak ki.

Az Oroszországnak nyújtott üzleti szolgáltatásokat tovább korlátoznák, ahogy az orosz hajók kikötését is. A gyémántimport betiltása az ország irányából szintén betiltásra kerülhet.

(via Index)

Előző sztori

Teltházas lesz Tóth Gabi és Ákos koncertje

Következő sztori

Az amerikai elnökkel találkozott Novák Katalin