Hírzóna

Mindszenti vonatbaleset: a megengedett sebességgel haladt a vonat

Mindszenti vonatbaleset: a megengedett sebességgel haladt a vonat

2022. szeptember 23., péntek
Mindszenti vonatbaleset: a megengedett sebességgel haladt a vonat

A rendőrség és a MÁV mellett a légi, vízi- és vasúti balesetekkel is foglalkozó Közlekedésbiztonsági Szervezet is vizsgálja azt a vonatbalesetet, amelyik még áprilisban történt Mindszentnél. Bár a Közlekedésbiztonsági Szervezet teljes jelentése még nincs kész, de már néhány dolgot megállapítottak-írja a Délmagyar.

Az első adatok szerint a MÁV Zrt. április 5-én, 7 óra 16 perckor jelentette nekik, hogy 6 óra 50 perckor baleset történt a Dózsa telep felé vezető vasúti átjáróban. Ezután a szervezet vizsgálóbizottsága azonnal helyszíni szemlét tartott. Ez, és a begyűjtött bizonyítékok alapján állapították meg, hogy az átjáró kialakítás megfelel a jogszabályoknak. A legfontosabb megállapításuk pedig az volt, hogy

a vonat az engedélyezett 80 kilométer/órás sebességgel közelített az átjáró felé, vagyis nem lépte át az ott megengedett sebességet.

A szervezet vizsgálatának ezzel még nincs vége, később egy teljes jelentést is kiadnak.

Az már korábban tisztázódott, hogy a fénysorompó jól működöt, pirosan villogott, amikor az autó a sínekre hajtott. A vasúti átjárót azóta egy félsorompóval is felszerelte a MÁV.

https://www.youtube.com/watch?v=hlafhyKOxkQ

EZ TÖRTÉNT ÁPRILISBAN

Ahogy azt mi is megírtuk, öten haltak meg április elején Mindszent déli határában, a Dózsa telep felé vezető vasúti átjáróban, ahol a sínekre hajtott egy utasokat szállító kisteherautó és összeütközött a vonattal. Az ütközés olyan erős volt, hogy a vonat kisiklott, és jó 100 méterre a vasúti átjárótól beleborult a mély árokba. A motorvonat majdnem merőlegesen állt a sínekre. A baleset nem sokkal 7 óra előtt történt. Egy kisteherautó a Déli utcai vasúti átjáróban ütközött össze a Kiskunfélegyházáról Hódmezővásárhely felé tartó vonattal. Több mint 20 tűzoltót riasztottak a helyszínre, akik azonnal megkezdték a mentést. A motorvonatból 8 embert segítettek ki biztonságban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.