Krimi

Brutális: cipőkanállal verte agyon szomszédját egy bordányi férfi

Brutális: cipőkanállal verte agyon szomszédját egy bordányi férfi

2022. szeptember 21., szerda
Brutális: cipőkanállal verte agyon szomszédját egy bordányi férfi

A Szegedi Törvényszék 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki ismerősét olyan súlyosan bántalmazta egy fém cipőkanállal, hogy belehalt.

A Szegedi Törvényszék közleményében az áll: a nem jogerős ítélet lényege szerint az egymás szomszédságában élő vádlott és a sértett hosszú évek óta jó ismerősök voltak. A vádlott 2021 nyarán a hajnali órákban megjelent a sértett kisházában, ahol az ágyában fekvő-félülő helyzetben levő, egészségi állapota miatt védekezésre csupán korlátozottan képes férfit egy fém cipőkanállal több alkalommal a fején, orrán megütötte.

A mozgásában korlátozott, vérző sértettet a vádlott ezután magára hagyta, aki – az őt ért bántalmazás hatására – rövid időn belül életét vesztette.

A vádlott néhány órával később ismét megjelent a sértett lakásán, ahol észlelte, hogy a sértett elhalálozott, majd ezután értesítette a mentőszolgálatot. A vádlott a bíróság előtt beismerte bűnösségét lemondott a tárgyláshoz való jogáról, így a bíróság az előkészítő ülésen meghozott ítéletében halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki őt bűnösnek.

Az ítélet nem jogerős, a védelem enyhítés érdekében fellebbezett, az ügyészség pedig három munkanapot fenntartott a nyilatkozat bejelentésére.

Kiemelt képünk illusztráció!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.