Hírzóna

A magyar társadalom "hülye", Orbán pedig olyan, mint Kádár-Soros-konferencia volt Budapesten

A magyar társadalom "hülye", Orbán pedig olyan, mint Kádár-Soros-konferencia volt Budapesten

2022. szeptember 23., péntek
A magyar társadalom "hülye", Orbán pedig olyan, mint Kádár-Soros-konferencia volt Budapesten

A magyar miniszterelnököt Kádár Jánoshoz hasonlították a budapesti Soros-konferencián, a magyar választókat pedig egyszerűen lehülyézték a külföldről meghívott vendégelőadók.

Orbán Viktor politikája egy lapon lesz emlegethető Horthy Miklóséval és Kádár Jánoséval

– jelentette ki Charles Gati politológus a Közép-Európai Egyetem (CEU) által szervezett Budapest Fórum nevű rendezvényen. Az Orbán-kormányt folyamatosan kritizáló politológus szerint a magyar miniszterelnököt „hatalomvágy vezérli”, most pedig már „szélsőségesen jobbra fordult”. A rendezvényen mások mellett felszólalt még Kati Marton magyar származású amerikai írónő is, aki szerint a magyar kormányfő „megalkuvó és nem példakép”, melynek felismeréséhez Magyarországnak szabad médiára van szüksége. Kijelentette, a miniszterelnök kormányzása következtében

most egy „hülye, ignoráns társadalom” él Magyarországon.

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója elmondta, az már önmagában ironikus, hogy annak a CEU-nak a budapesti épületében és rendezésében tartották az eseményt, amelyikről azt állították, hogy az Orbán-kormány elüldözte Magyarországról. A politológus kijelentette, hogy

a szervező egy kormánnyal szemben álló intézmény, ami azt mutatja, hogy nyugodtan lehet kormányellenes rendezvényeket szervezni hazánkban.

A nemzetközi résztvevők nem itt élnek, de még csak nem is az Európai Unióban, mégis azt remélik, hogy az EU megbüntet minket – tette hozzá. Az elemző szerint a szervezők amellett foglaltak állást, hogy az EU-nak milyen lépéseket kellene tenni a kormány politikájának megváltoztatásáért. Emlékeztetett: egy régebbi lapinterjúban Charles Gati arról elmélkedett, hogy akár nem demokratikus módon is el lehet mozdítani az Orbán-kormányt. Boros megjegyezte, jól mutatja az egyetem elitista hozzáállását Kati Marton kijelentése a magyar társadalommal kapcsolatban. Boros kiemelte, hogy a

konferencia előadói ugyanazt a hozzáállást képviselik, mint magyarországi balliberális elvtársaik, azaz a választókat egyszerűen hülyének nézik.

A teljes cikket itt olvashatja el

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.