A dollár sem kíméli a forintot

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

yengült szerda reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben – írja az MTI.

Az euró jegyzése 407,92 forintra ment fel a kedd esti 407,60 forintról, a dollárt 427,12 forinton jegyezték reggel hét órakor az előző este hét órai 425,57 forint után, a svájci frankot pedig 429,28 forinton 429,14 forint után.

A dollár jegyzése szerdán reggel 427,65 forinton is állt, ami új árfolyammélypont.

Kedden a jegybank monetáris tanácsa az egy százalékpontos piaci várakozásoknál nagyobb lépésben, 125 bázisponttal 13,0 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a monetáris tanács keddi ülését követően egyúttal bejelentette a kamatemelési ciklus befejezését is. A forint árfolyama az alapkamat vártnál nagyobb megemelésére erősödött, majd a ciklus lezárásának hírére gyengült.

Szerda reggeli árfolyamán a forint szeptember eleji jegyzéséhez képest 1,8 százalékkal áll gyengébben az euróval, 7,2 százalékkal gyengébben a dollárral és 5,3 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben. Az év eleje óta a forint gyengült, 11 százalékkal az euró, 31 százalékkal a dollár és 21 százalékkal a svájci frank ellenében.

Előző sztori

Megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Következő sztori

Nem érinti az SZTE-t működtető alapítványt az összeférhetetlenségi törvény