Bejelentették a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé díjazottjait

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.


Online eseményen jelentették be a kortárs magyar festészetet reprezentáló XIX. Táblaképfestészeti Biennálé idei díjazottjait szombaton.   Kozma József, a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke felidézte, a Táblaképfestészeti Biennálét 1983 óta szervezik meg Szegeden, a Nyári Tárlattal éves váltásban. A kiállítást immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Reök-palotában.

Szeged városának díját idén Verebics Katalin festőművésznek ítélte oda a zsűri – közölte az elnök.

Nátyi Róbert, a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) vezető kurátora emlékeztetett rá, az előző biennálét a pandémia miatt csak az online térben rendezhették meg, így négy évnek kellett eltelnie, hogy ismét a Reök-palota szecessziós épületében mutathassák be a kortárs magyar festészet több mint száz alkotását.

A művészettörténész kifejtette, a központban az elmúlt másfél évtizedben végzett következetes munka eredményeként Szegeden a magyar kortárs művészet iránt elkötelezett intézmény jött létre, a Táblaképfestészeti Biennálé pedig egyre inkább a mai hazai festészetet reprezentáló tárlattá vált.

A vasárnapig látható kiállításon bemutatott mintegy 120 festményt több mint hatszáz jelentkező – az elmúlt két évben készült – alkotásai közül választották ki. A díjak odaítélése során a szakmai zsűri sokféle szempontot értékelt: egyaránt tekintettek volt a művészek életpályájára, a bemutatott alkotások újszerűségére, a festők stílusteremtő képességére, s arra is, ha műveikkel aktuális eseményekre reagáltak – mondta Nátyi Róbert, s hangsúlyozta, a díjazottak a magyar festészet élmezőnyébe tartoznak.

A REÖK elismerését Fürjesi Csaba festőművésznek ítélte oda a zsűri, a Csongrád-Csanád megyei Önkormányzat díját Pirk László érdemelte ki. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismerésével pedig Ázbej Kristófot jutalmazták – közölte a kurátor.

Előző sztori

A kormány mindent megtesz azért, hogy zavartalan legyen az oktatás az új tanévben

Következő sztori

Telt ház lesz ma este a SZIN-en, nincs több jegy